csütörtök, január 28, 2016

Téli kötött minta

ENGLISH version

 Egész héten nem sok kedvem van a bloggal foglalkozni, pedig lenne miről írni, de ma erőt vettem magamon egy rövid bejegyzés erejéig. A kötött minták ilyenkor télen nálam a körmökön is hódítanak, tetszik a sima festett és a 3D-s variáció is. Utóbbit még sohasem csináltam, legtöbbször ilyesmit zselével készítenek el, én meg nem akartam ezzel szöszmötölni, úgyhogy más verziót kísérleteztem ki.
Bár a manikűrrel, mint egész nem igazán vagyok megelégedve, de az egyes körmök külön-külön tetszenek.


Kezdem a gyűrűs ujjamon lévő textúrált verzióval, ami egyébként nagyon egyszerű, egy nude alappal - Golden Rose RC 05 - kezdtem, amit lemattítottam, majd egy nude homoklakkal - Rimmel Space Dust 003 Aurora - (2 rétegben) felfestettem a "pulcsimintát".
A mutató és a kisujjamra ugyanaz a minta került, csak más színben, a zöld alap az Essie Vested Interest volt, a bogyós szín pedig az Astor 593 VIP Velvet Parma. A mintát INNEN néztem, bár sejtem, hogy első ránézésre csak az látja meg benne aki tudja, hogy mit lásson :D A zöld még hagyján (annak ellenére, hogy el is van csúszva), de a bogyósnál túl sötét az alap, vagy a vonalak túl világosak, úgyhogy azon még kaotikusabb a dolog.


Szóval több sebből is vérzik ez a manikűr, de gyakorlásnak jó volt,ráadásul az a 3D-s köröm nagyon tetszik, érdemes lenne más színvariációban is elkészíteni.


14 megjegyzés:

  1. Istenem de szép *-* Egyébként abszolút nem kötnek le a körmös blogok, szinte csak téged meg Edinát követlek, mert az viszont valami elképesztő, amiket műveltek :D

    VálaszTörlés
  2. Ez valami fantasztikusan gyönyörű lett! *.*

    VálaszTörlés
  3. ÁÁÁÁÁ de gyönyörűűű!*-*

    VálaszTörlés
  4. Woah! Mindig olyan szép nude-okat vonultatsz fel. Be is szerzem ezt is. Isteni a kötött minta!

    VálaszTörlés
  5. A manid nevében kikérem magamnak az ilyen "több sebből vérzik" jellegű mondatokat! :)
    Amellett, hogy csodaszép, nagyon kellemes az összhatás és a közeli fotó a 3D-ről pedig a hihetetlen kategória! :) Teljesen megértem Kamilla álláspontját!

    VálaszTörlés
  6. Hát ez megint egyszerűen csak wow! Talán nekem sok így egyben, de külön-külön tényleg fantasztikusak a minták :)

    VálaszTörlés
  7. De hát ez nagyon jó!!! Veszek egy vékony ecsetet, úgyis csak állnak a homoklakkjaim, milyen jó felhasználási mód!!

    VálaszTörlés
  8. Úristen *.* Na ez az amire én soha nem leszek képes. Meseszép. Nem bírok betelni vele. :p

    VálaszTörlés
  9. Imádom! Számomra a kisujjadon is felismerhető a minta, nem is olyan kaotikus. :) Homoklakkra már én is gondoltam, de még nem szántam rá magam, hogy kipróbálja. Egyik román bloggerinánál azt olvastam, hogy ő liszttel oldotta meg. Erre is nagyon kíváncsi vagyok, szerintem ki fogom próbálni, bár a tartósságában valahogy kételkedem. :D

    VálaszTörlés
  10. Minden részlete nagyon szép <3

    VálaszTörlés
  11. A gyűrűsujjad 3d mintája eszméletlenül tetszik, ha kicsit megnő a körmöm, tuti kipróbálom egy egyszerűbb mintával! Olyan jól tudod összeválogatni a színeket, ez csak úgy jön nálad, vagy van hozzá valami "technikád"? :)

    VálaszTörlés
  12. Ó, ez nagyon tetszik! Nálam a gyűrűsujjad a favorit, előbb-utóbb megpróbálkozom valami hasonlóval, mert nagyon bejön! :)))

    VálaszTörlés