szombat, június 25, 2016

ILNP | Summer 2016 és Summer Shimmers 2016 válogatás

ENGLISH version

A várva várt ILNP nyári kollekció megérkezett, izgalmasabbnál izgalmasabb finishekkel. Ezt a négy színt a Nailland jóvoltából próbálhattam ki, náluk is 10% kedvezménnyel lehet előrendelni az új árnyalatokat (június 27-ig). Én már tegnap leadtam a rendelésem még 4 szépségre, plusz a My Private Rainbow (X)-re, mert sosincs készleten amikor meg akarom venni, de most a régebbi lakkokra is van előrendelés, úgyhogy most már be vagyok biztosítva :)))
A márka idei nyári kollekciója (már hagyomány szerűen) 2 részből áll, a sima Summer 2016-ból és a Summer Shimmers-ből. Én nagyon szeretem a shimmer lakkokat, úgyhogy öröm volt nézni mivel rukkolt elő az egyik kedvenc márkám.

Megmondom őszintén, hogy sajnos a kollekcióról eddig látott swatchok egy része kicsit csalódás volt, mert a lakkokat nem önmagukban, hanem más (krém) lakkok fölé kenték és hát az úgy nekem nem az igazi. Nem fedőlakként vannak meghirdetve, úgyhogy én semmilyen alapot nem használtam, arra voltam kíváncsi, hogy maguk a lakkok mit tudnak. Persze oka van annak, hogy más lakkok fölé kenték őket a lányok, de majd erre kitérek az adott árnyalatnál.


MANOR HOUSE - Summer 2016
A már jól megszokott ultra holo pehely finishbe tartozik ez a lakk, amiből a márka eddig már jó sok színt gyártott, és én ennek csak örülök, mert ez a holo pehely a kedvenc holografikus finishem.
A lakk színe rajtam greige, de néha egy pici taupe is felvillan benne. Erősen jelly az alapja, az első réteg nagyon elszomorított, de végül sikerült a képen látható fedést 3 vastagabb rétegből kihozni. Akiknek nincs ekkora szabadszéle azoknak meg 3 normál réteg is elég lehet.



THAT OTHER GIRL - Summer 2016
Ez a lakk valami meseszép, pedig azt hittem, hogy rosegoldból már elegem volt egy időre, de mégsem :D Igazából úgy rosegold, hogy a jelly alap rószaszínes, és a benne lévő arany minipelyhek kombinációjából keveredik ki. No meg persze ott a sok ultra holo pehely, mi gondoskodik a kellő csilli-villiről. 3 vékony réteget használtam.



WALLFLOWER - Summer Shimmers
Az alapja hideg lila, majdnem periwinkle, és sok aqua-türkiz-kék irizáló mikropehely van benne.
Nagyon tetszik az összkép, de arra fel kell készülni, hogy nagyon jelly-s az alapja, én sajnos 4 rétegből tudtam csak kihozni (bár ismét csak azt tudom mondani, hogy rövidebb körmön, kevesebb szabadszéllel 3 is elég lehet).



RUBY SKY - Summer Shimmers
Az alapja indigó kék jelly, és aranyból (narancson, vörösön át) pinkbe irizáló mikropelyhek vannak benne. Erről sejtettem, hogy sok réteg fog kelleni belőle, végül 4 normál-vastag réteget kentem. Élőben szinte semennyire nem látszott át a körmöm vége, de fotózáskor az erős fények felerősítették (bár még szerintem így is jól nézne ki). Ezt a lakkot esetleg valóban megérné valami kék/teal krém alapra kenni, bár nekem még a 4 réteg is simán belefér.


Mind a 4 szín nagyon tetszik (legyenek akármennyire sokrétegesek), és már alig várom, hogy a nagy kiszemeltjeimet (The Boulevard, Interstellar, Storytelling, Lilac Bridges) is kipróbálhassam.

ITT tudtok előrendelni a Naillandnél az ILNP nyári kollekciós lakkjaiból 10% kedvezménnyel (június 27-ig tart az előrendelés).

Fogtok valamelyik színből rendelni?

3 megjegyzés:

  1. Ez a kollekció nekem nem jön be, egyrészt a zselés állag, másrészt a sok réteg miatt (ez ugye valamennyire összefügg). A régebbi kollekciók színei sincsenek még mind meg, amik tetszenek, a pinkes-türkizes színeket szeretem nyáron, lehet sablonos meg unalmas, de ezek a sötétek most nem vonzanak. Az utolsó nagyon szép, na de ennyi réteg??

    VálaszTörlés
  2. Ez a második ILNP kollekció amiből semmit sem veszek.Ezek a zselés jellegű lakkok nekem sem tetszenek,sokrétegesség miatt,plusz ehhez társul,hogy nem olcsó.

    VálaszTörlés
  3. Az utolsó gyönyör, de ilyen áron 4 réteg? Kizárt...

    VálaszTörlés