péntek, augusztus 22, 2014

Lakkteszt | Golden Rose Rich Color 46


Magam sem értem miért, de a legutóbbi Nailland rendelésem során megvettem ezt a lakkot is annak ellenére, hogy rózsaszín. Utólag egyáltalán nem bántam meg a döntésemet, mert egy nagyon szép hideg tónusú baba rózsaszínről van szó, amit - ha nem is agyba-főbe - de néha díszítésekkor, alapként elő fogok venni. Az utóbbi időben észrevettem, hogy a hideg tónusú rózsaszíneket, pinkeket jobban megtűröm magamon, bár ez nem meglepő, hiszen alapjáraton minden színből inkább a hidegebb árnyalatokat részesítem előnyben.
Na nézzük mit tud!


Az üvegben fellelhető egy kis ezüst csillám, de a körmökön ez már nem látszik (szerencsére). A minősége olyan mint a többi Golden Rose RC lakké, könnyen kezelhető, többnyire 2 réteges (a hüvelyk ujjamra kellett a 3 réteg, mert az nagyobb felület), átlagos gyorsasággal száradó lakk ez is. Igazából semmi rosszat nem tudok rá mondani, aki ismeri a márkát (és a RC vonalat) az tudja miről beszélek, aki pedig nem ismeri annak csak azt tudom ajánlani, hogy próbáljon ki 1-2 árnyalatot, mert ilyen árkategóriában hasonló minőséggel még nem nagyon találkoztam.


Pár szót ejtenék a körömformámról is ha nem gond :D Jól láthatóan lekerekítettebbek mint eddig voltak, ugyanis próbálom végleg lenöveszteni a zselét róla, mert meguntam építgetni. A zselé alatt viszont gyengébbek a körmeim (megjegyzem, hogy nem reszeltem szét őket, hiába állítják azt a műkörmösök, hogy a zselé nem vékonyítja el a körmöket csak ha gondatlanul reszeljük őket, igenis elvékonyodnak tőle a körmök. Lehet nem minden márka teszi ezt, erről nem tudok nyilatkozni. Én egyébként Perfect Nails zselét használtam. De már nagyon eltérek a témától...) ezért oldalt az egyik betört kicsit, és le kellett kerekítenem, értelem szerűen a többi körmöm is követte. Ezért van most ez a squoval forma amit egyébként kezdek megkedvelni és nem kizárt, hogy maradok nála egy ideig. A bejegyzések vegyesen lesznek, mert van amit már előre befotóztam, van amit az új formával, szóval értitek :)





Szeretitek a rózsaszín lakkokat?

5 megjegyzés:

  1. Ezt a lakkot anno terveztem megvenni, aztán valamiért mégis lekerült a listámról.. most viszont újra *kellkell*
    Mostanában én is ezt a körömformát preferálom, holott régen nagyon szögletes párti voltam :)

    VálaszTörlés
  2. nagyon szép!!!!
    néztem is jól látok? nálad pink lakk??? :)

    VálaszTörlés
  3. Ez megvan :) Talán ha egyszer kentem fel, egyszer meg anyunak lakkoztam ezzel. Nekem kissé csíkoz, óvatosan kell kenni. Azért jól meglepődtem, hogy ezt a kimondottan rózsaszín lakkot nálad is láthatom :) A körömforma nagyon praktikus, nekem az előző is bejött meg ez is. Nekem meg változó hosszúságú a körmöm, utálom vagdosni.

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű! Épp most nézelődőm a Nailland oldalán és ezen a lakkon is megakadt a szemem, ezzel a bejegyzéssel pedig totál meggyőzél, hogy keeeell :D Nagyon szép az új körömforma, habár én a szögleteset kedvelem magamon, mégis szebb ez. :)

    VálaszTörlés
  5. Örülök, hogy nektek is tetszik, érdekes mód nekem is :D Magam sem értem, de tényleg :D

    VálaszTörlés