péntek, augusztus 08, 2014

Born Pretty Store nyomdalemez QA92


Ma egy nyomdalemezről hoztam képeket illetve véleményt, amit a Born Pretty Store-tól választottam tesztelésre. Nagyon megtetszettek a minták, szerintem van bennük fantázia, ráadásul más-más stílusúak, így egy lemezről többféle stílusban is alkothatunk. Mivel 5 különböző mintát tartalmaz és pont 5 körmöm van egy kezemen (szerencsére :D) ezért mindegyiket kipróbáltam. Szóval ez a manikűr tényleg teszt-mani lesz, az összkép nem éppen kiegyensúlyozott, de így legalább láthatjátok az összes mintát akció közben.


 A képek kattintásra nagyok lesznek! (ezek a kedvenc mintáim egyébként)



Videót is készítettem :)



Az arany díszítésnél elrontottam a középső pöttyöt (kicsit túlfolyt), illetve még így sem sikerül a mintát középre raknom :D Szóval ennyit a nyomdázási képességeimről :D Na de gyakorlás nélkül nem megy, úgyhogy nem adom fel! :)


Essence fekete nyomdázó lakkal dolgoztam, alapként a Rimmel Apricot Punch látható (reményeim szerint lesz róla teszt is). A lemez jól használható, szépen lehet vele nyomdázni. A pár folt ami hiányzik a mintákból az az én hibám, mert a videó miatt kicsit lassabban tudtam dolgozni, így a lakk pár pici foltban már megszáradt mire a körmömre kerülhetett volna, de egyébként távolról ezek a kis hiányosságok nem látszanak.




Biztosan hozok még a lemezzel normális manikűrt is, mert valami csodásak a minták, ilyen "kiszínezős" koncepcióban gondolkodom, remélem majd nem folyatom el megint a lakkot :P


Ha tetszik a lemez, akkor INNEN tudjátok megrendelni.

A CSBQ10 kóddal 10% kedvezményt kaptok a rendelésetek végösszegéből!
A nail art részlegen sok szuper dolog közül csemegézhettek, 10-éig nyári akció is van, akár 80%-os kedvezménnyel!



Hogy tetszik a lemez? Szoktatok nyomdázni?

7 megjegyzés:

  1. Nagyon egyszerűnek tűnik, ahogy mutatod, de gondolom, ehhez is kell nem kevés ügyesség! Örülök, hogy láttam végre egy nyomdázós videót, eddig csak sejtettem, hogy működik. Nagyon szép a végeredmény!

    VálaszTörlés
  2. Szuper minták! Gyönyörű körmöcik! :))

    VálaszTörlés
  3. Pont ezzel a palettával készültem én is bejegyzést készíteni, de akkor egy kicsit elnapolom későbbre :) Örülök, hogy jól muzsikált, a QA-s lemezek általában jók, a 91-es egy kicsit vacakolt velem, de ez majd biztos jobb lesz :))) Nagyon tetszett a videó!

    VálaszTörlés
  4. a középső és a mutatóujjad a kedvenc. *-*

    VálaszTörlés
  5. Audrey80: Hát nem hiszem, hogy ügyesség kellene hozzá, hanem inkább gyakorlás. Szerintem ez egy olyan folyamat amit kellő gyakorlással bárki el tud sajátítani. Csak nem szabad feladni :D Örülök, hogy tetszett a videó és lehullott a lepel :) Egyébként youtube-on millió sokkal ügyesebb nyomdázós videót találsz, ha érdekel a téma akkor szerintem nézz körül :)
    Lolli: Oh, köszönöm :)
    Szilvia: Na majd meglesem te mit alkottál a palettával :) Egyébként tényleg jó, könnyű használni. Örülök, hogy tetszett a videó :)

    VálaszTörlés
  6. Manna: :)
    Nekrocica: :) köszi, örülök, hogy tetszett!

    VálaszTörlés