Elérkezett a kihívás utolsó, önálló színekből álló része. Jövő héttől szivárvány színekben kell megalkotni a manikat, de addig is itt van nekünk a pink. Hát ezt már mondtam párszor, de azért megismétlem még egyszer: nem szeretem a rózsaszínt. Viszont a világért sem akartam kibújni a feladat alól. A nyáron valamelyik magazinban (Joy vagy Glamour nem tudom melyik volt) egész körmös körömmatricákat mutattak be, és az egyik ilyen matrica nagyon megtetszett. Fekete volt és kis "dombocskákból" vagy "hólyagocskákból" állt. Rögtön beugrott hogyan oldhatnám meg otthon ezt a kinézetet. Ilyenkor amikor elkap az ihlet azonnal hozzá kell látnom a dolgokhoz, ezért nem is késlekedtem, felkaptam az első körömlakkot ami színes, nyári lakkoknak fenntartott dobozkából a kezembe akadt...és ez egy neonos pink lakk volt (vagyis A neonos lakkom volt, mert nincs más neonos pink lakkom, sőt rózsaszín lakkom is összvissz 3 db van). Fogtam pár szegecset, színtelen körömlakkal felhelyeztem a körmömre, majd lefestettem őket színes lakkal. 2 réteg kellett belőle, hogy az arany szegecs ne látszódjon ki. Nagyon megtetszett ez a "minta" és ki akartam próbálni egy másik színnel is, de hogy színben kicsit passzoljon a Seche Coral lakkot vettem elő. No ekkor jutott eszembe, hogy a szivárvány kihívásnak lesz majd pink témája is, és ha már így benne vagyok a színben, akkor akár manikűr is lehetne belőle. Mivel nem akartam, hogy az összes körmöm legósba virítson :D ezért a többire halvány rózsaszín lakkot kentem, illetve kapott mindegyik köröm egy-egy szegecset is.
Nem hiszem, hogy a közeljövőben meg fogom szeretni a rózsaszínt, de nyáron annyira megtetszett a kicsit barnásabb bőrömön ez a kombináció, hogy még hordtam is, elég sokáig!
Felhasznált lakkok:
Jollie France 23, Beauty Nail Polish (nincs szám), Seche Coral
Mennyire jó ötlet már :]
VálaszTörlésAz elején tényleg olyannak tűnt, mint valami vízhólyag, de hogy írtad, a legora is emlékeztet :D viselni nem viselném, de baromira tetszik ez a megoldás :D
VálaszTörlésnagyon tetszik! én szeretem a rózsaszínt, az egyik szín, amiből szerintem sosincs elég árnyalatom :D
VálaszTörlésNagyon jó ötlet! :D
VálaszTörlésNagyon ötletes és szuperül néz ki! ;)
VálaszTörléscsodaszép :) mint mindig :) ámulok és bámulok *-*
VálaszTörlésNagyon szép színe van a JF lakknak, hány réteg kellett belőle? Jópofa a lego-s megoldás is :)))
VálaszTörlésáhh ez nagyon tetszik. *-*
VálaszTörlésÖtletes, szép lett :)
VálaszTörlésKlaudia: :) Köszi
VálaszTörlésDii: :D Azért megnézném 10 körmön legó színekben :D bár azt már valószínűleg én sem viselném, de így 1-2 körmön nekem belefér :D
Lilla: Én a zölddel vagyok így :D
Timi: Köszi!
Yndre: Köszönöm :)
Nail Judit: :) Köszi
Szilvia: Azt hiszem 2 réteget használtam, de max 3 vékonyka réteget.
Manna: Örülök :)
Elíz: Köszike :)