Felüdülés volt ezt a manikűrt készíteni a sok filmes Halloweenes téma után/közben. Jó volt megint a hagyományos témákban gondolkodni, viszont a megoldás szerintem korántsem lett hagyományos.
Nézzük csak meg közelebbről:
Narancsos-piros lakkba szórtam bele 3 színű (piros, narancs, lazac) átlátszós glittert, az egyik glitter négyszög alakú, a többi hexagon. Ezt az ujjammal jól elegyengettem, hogy minél kevesebb glitter álljon ki a felszínből. Ezt még további fedőlakkal tettem egyenletessé, ugyanis teljesen sima felszínre volt szükségem, hogy utána a pókhálót szépen rá tudjam rajzolni. A 2-3 réteg topcoat után lemattítottam az egészet, és erre került fel a pók, illetve a pókháló, amit fényesen hagytam. Eredeti tervem az volt, hogy a gyűrűs ujjamat kivéve az összes körmön teljes pókháló lesz, de annyira elvette a teret a csodás glitteres alaptól, hogy a hüvelyk és kisujjamon csak félig rajzoltam meg a pókhálót. Szerintem így változatosabb is lett, no meg persze sokkal jobban látszik a háttér is, ami nagyon megtetszett. Bár bonyodalmas az elkészítése és jó pár lakkréteg szükséges hozzá, szerintem bőven megéri a fáradalmakat.
Felhasznált lakkok:
Jollie France 59, Eveline 498, Moyra Matte Top Coat, Moyra Megagloss
Hát most úgy igazán b+..... K**va jó lett *_* Imádom , meseszép, varázsaltos és egyszerűen ahwwwwww :D
VálaszTörlésTyűűű nem semmi, gyönyörűre sikeredett *.* A színek, a díszítés, csoda ügyi vagy! :)
VálaszTörlésHű, ez bitang jó!!! Imádom!
VálaszTörlésÚúúúristen, basszus, kész vagyok Tőled!
VálaszTörlésNagyon nagyon nagyon szép lett!!!!!!!:)
VálaszTörlésnagyon jó lett ez a manikűr is! :)
VálaszTörlésúúú de nagyon jó lett *-* a pókica nagyon kis formás lett :D
VálaszTörléshuu ez durván jó lett
VálaszTörlésOMG! Ez csodálatos!!!
VálaszTörlésGyönyörű!:D *-*
VálaszTörlésohh csodálatos lett!!! nagyon tetszik!! Mint MINDIG <3
VálaszTörlésJaj ez tök jó lett! :O *.*
VálaszTörlésBrutálisan jól sikerült!!!
VálaszTörlésNagyon baró lett! :)
VálaszTörlésNagyon jó lett! Mennyi időt vett el a száradás? :)
VálaszTörlésVan egy kis meglepim! :)
VálaszTörléshttp://lakkalandok.blogspot.hu/2013/10/best-blog-dijat-kaptam.html
Nagyon jó mani lett!! Ez tetszik a legjobban! :)
VálaszTörlésbaromi jó lett *-*
VálaszTörléseszméletlen jó!
VálaszTörlésúdejóóó. *-*
VálaszTörlésFú, köszi lányok, ennyi hozzászólást már rég kaptam! Nagyon örülök amikkor ennyi szép visszajelzést kapok! :) Köszi mindenkinek!
VálaszTörlésAndi: Pontosan nem tudom megmondani a száradási időt mert közben filmet is néztem és kb olyan 20 percenként kenegettem a rétegeket, de már lehet hamarabb is megszáradt, csak épp amikor nem volt olyan izgalmas a film akkor gyorsan rákentem a lakkot :D