szerda, október 22, 2014

4 Weeks of Halloween | Hemlock Grove


Ismét elérkezett a nap amikor egy újabb 4WoH résszel jövök, szám szerint a harmadikkal, ami nem más mint a Hemlock Grove. Egy ideig gondolkodtam, hogy a Hannibal lesz a mai kiszemelt, de aztán mégis a Hemlock Grove mellett döntöttem, mert a kicsit gyengus első évadhoz képest elég jól összeszedték magukat és egy meglepően jó második évadot hoztak össze, ezért gondoltam inkább ezt a sorit állítom a figyelem középpontjába, a Hannibálról úgyis tudja mindenki, hogy mennyire jó :)
Sok mindent nem akarok írni a cselekményről mert aki ismeri annak felesleges, aki meg nem ismeri annak nem akarok spoilerezni, de annyit elárulhatok hogy vérfarkas/vámpír vonalon mozog a dolog, de szerintem kellőképpen ki tudtak mozdulni a klisékből (már amennyire ebben a kategóriában ki lehet). Egyébként a posztert is láthatjátok a kezdőképen, egy farkas szájból kinyúló kéz, bevallom annó ez keltette fel az érdeklődésem (egy jó borítóval kilóra meg lehet venni, pedig sajnos sokszor a borító az egyedüli figyelemre érdemes a filmben/sorozatban :D). Az első évadban csak metaforaként szolgált a borító, a másodikban viszont nagyobb figyelmet kapott és a cselekmény szerves részévé vált (kacsintósszmájli) és nálam teljesen kiverte a biztosítékot (jó értelemben...vagyis horror értelemben...vagy mi :D). Inspirációul tehát a jobban sikerült második évad szolgált, volt benne világító kék szemű csodababa, tetovált lány, mesterségesen létrehozott lány, maszkos gyilkos és vérautomata (higgyétek el a sorozatban nem hangzik ilyen nevetségesen gagyinak :D), tulajdonképpen a főbb dolgokat emeltem ki, illetve a poszter (de mint ahogy említettem már nem csak poszterként funkcionál hanem a történetben is megjelenik) is helyet kapott a kompozícióban.
A sok duma után jöjjenek a képek:


A középső ujjam talán egy kis magyarázatra szorul: egy tetovált (azt hiszem rózsák voltak rávarrva) karú lány öleli magához a csodababát, a lányt oldalról láthatjuk. Talán nem fekete topot kellett volna neki festeni, mert így olyan furin mutat, ráadásul a baba feje fölötti üres részt is feketével töltöttem ki mert nem volt jobb ötletem...
Az alapokat kivéve szinte minden akril festékkel készült.

Jövő héten, egészen pontosan 31-én érkezik a 4WoH fináléja, amikor is egy igencsak erősre sikerült horror sorozat lesz terítéken :) Ja és plusz 2 Halloween témájú nail art lesz még jövő héten, az egyikhez tutorialt is mellékelek, hogy akár ti is elkészíthessétek, ígérem, nem lesz olyan nehéz! :) 





Ismeritek a sorozatot?

4 megjegyzés:

  1. fu ez a manikűr egy csoda.Olyan szép az egész,hogy hihetetlen!!!

    VálaszTörlés
  2. Azt hiszem kifogytam a dicsérő szavakból. Ez már művészet, nem sima manikűr :)

    VálaszTörlés
  3. Lexa ez megint őrületesen jó lett! ^^

    VálaszTörlés
  4. Eszméletlen ügyes vagy, csodás kidolgozott manikűr lett ez is :-)

    VálaszTörlés