hétfő, szeptember 22, 2014

31 DC 2014 | Day22: Inspired by a SONG


Sokat gondolkodtam a mai témán, na nem azért mert nincs kedvenc számom, éppen, hogy túl sok van, aminek a nagy részéből nem tudtam volna egy értelmes manikűrt kihozni. A választottam az Arctic Monkeys-tól az Arabella című szám lett. Imádom az Arctic Monkeys-t, egészen a kezdetektől követem a munkásságukat és annyira jó látni, hogy mennyit fejlődtek az évek alatt, mennyit változott a stílusuk. A legutóbbi albumukról már nem süt annyira ez a "tinirock" (amit egyébként ugyanúgy imádok tőlük), hanem már igazán felnőttek, és ez természetesen a zenei stílusukon is meglátszik. Az egyik kedvenc számom az AM albumról az Arabella, így -főként a klippet alapul véve- próbáltam megjeleníteni a dal hangulatát.
Aki nem ismerné az együttest és a számot, annak itt a klip:



Szóval leopárd mintás bunda, tetkó és piros magassarkú. Én ilyennek képzelem Arabellát :)


Szokás szerint minden kézzel festve készült. Most nem nagyon tudok belekötni, tetszik az egész. Főleg a leopárd minta, még sosem csináltam így, enyhén színátmenetes alappal, de nagyon mutatós így, sokkal különlegesebb mint egyszerű alappal.





Hogy tetszik? Nektek mi az aktuális kedvenc számotok?

5 megjegyzés:

  1. IMÁDOM! :) Az egyik kedvenc számom a lemezről a Knee Socks mellett, ami a csengőhangom. :D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép, a pin-up stílus jutott róla eszembe! <3

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik! Főleg a szivecske. :3

    VálaszTörlés