kedd, február 16, 2016

You Know Nothing, Jon Snow

ENGLISH version

 A tegnapi Illyrian Polish swatch bejegyzésben említettem, hogy egy nail art is készült a You Know Nothing, Jon Snow-ra. Hát ez lenne az. Ez az első igazi portrém nail art kivitelben, úgyhogy természetesen közel sincs a tökéleteshez, és inkább hasonlít Legolasra mint az Ygritte-tet játszó Rose Leslie-re (:D), de ettől függetlenül tetszik és elsőnek nem rossz.
A következő képet osztottam meg Instagramon pár napja, ekkor voltam abban a fázisban, hogy vagy elrontom teljesen a szájjal és az orral vagy nem, de ha elrontom, akkor legalább legyen képem az eddigi állapotról :D


Egy ideig kacérkodtam a gondolattal, hogy megfestem mellé Jon-t is, de ez is elég feladat volt arra az estére, ezért csak azt az örök igazságot mellékeltem még, hogy Jon Snow nem tud semmit :D
Egyébként (mint látjátok a fenti képből) matricaként festetem meg Ygritte-et, saját körmömre képtelen lettem volna. Mivel a Lotus Mat-en túl nagyok az előre berajzolt körmök, ezért alkoholos filccel körberajzoltam a körmömet, hogy biztosan ne legyen túl nagy Ygritte feje. A feliratot is matricaként festettem meg, a portré után már nem éreztem elég erőt magamban, hogy közvetlenül a körmömre fessek :D


Biztos, hogy fogok még próbálkozni a közeljövőben a portré festéssel, mert hatalmas kihívás és nagyon élveztem, még ha néha a fejemet a falba vertem, mert már harmadjára kellett átfestenem bőrszínnel az elrontott orrot/szájat :D
Ja, és megkésett újévi fogadalom, hogy végre veszek pár normálisabb akril festéket (legalább az alapszíneket), mert még mindig azt az olcsó ebay-es szettet nyúzom amit kb 2 éve vettem, és úgy érzem már nem elégszem meg a minőségével. A Moyrán gondolkodom - mint legkönnyebben beszerezhető opció - vagy esetleg Perfect Nails, van valakinek ezekkel tapasztalata?




Mit szóltok az első nail art portrémhoz?

8 megjegyzés:

  1. Úristen! Ez fenomenálisan szép lett!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Valóban nem lett tökéletes, kicsit férfias (Ygritte mondjuk amúgy sem az a klasszik női szépség), de így is le a kalappal előtted, pláne, hogy első próbálkozás!! :)
    Moyra akrilfestéket használok, illetve hát "Vamp" a márka neve, de a Moyra boltban kapni és a Moyra Expert (? vagy valami ilyesmi) utódja, szóval ez is Moyra nagyjából :D A lényeg, hogy bár nem volt dolgom ebayes akrillal, de kétlem, hogy az általam használt "Moyra" nagyon verné minőségben...

    VálaszTörlés
  3. Hát meghaltam de komolyan! :D Ez zseniális!

    VálaszTörlés
  4. Lenyűgöztél ismét, elképesztő munka! :)
    A Moyra akrilt nagyon ajánlom, erősen pigmentáltak még a metálszínek is. Ezen kívül a Crystal nails akriljával van tapasztalatom, a csomagolás miatt nem lett kedvenc csak, mert sajnos a csőrös tubusban hajlamos kiszáradni, mivel a kupak nem zár rendesen. A Moyra korrekt ilyen szempontból is. A PN-t nem ismerem, de mintha nem normál tubusban árulnák..én mindenesetre jobban preferálom a hagyományos tubusokat, könnyebb kezelni, és nem szárad ki.

    VálaszTörlés
  5. Aztamindenit! Fantasztikus lett, iszonyú tehetséges vagy!

    VálaszTörlés
  6. Fantasztikusan ügyes vagy, Instán is csak ámultam és bámultam. Nemrég kezdtük el nézni a sorozatot, most járunk a 4. évad elején (napi 1-2 résszel gyorsan halad az ember), de egyenlőre nagyon utálom Ygrittet. :D Szerintem egyértelműen felismerhető a manidban, a sorozatban is mindig olyan furán tartja a száját. :D Remélem máskor is csinálsz majd portrét, mert iszonyat látványos. :)

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű lett *-* hihetetlen, hogy milyen aprólékosan csináltad meg ^_^ Nem kötekedésből, de direkt hagytál ki egy h betűt a nothing-ból?

    VálaszTörlés