hétfő, június 30, 2014

Lakkteszt | Moyra Sea Salt Pearl Drop & Seahorse


A Moyra Sea Salt kollekciójából a fehér és a lila nagyon megtetszett, így őket vettem meg, de nem kizárt, hogy a piros és a bogyó színű is haza jön velem valamikor. Bár őket inkább ősz felé fogom szerintem megkívánni. A fehér önmagában is szép, de nagyon jó glitter sandwich technikához is, bár a lilára is elmondható ugyanez, csak a fehérnél tulajdonképpen bármilyen színű glittereket használhatsz, de a lilánál nem biztos, hogy mindegyikkel jól fog mutatni. Még nem volt időm így kipróbálni őket, csak önmagukban kentem fel őket, illetve a bejegyzés végén lesz egy kis alternatív felhasználási mód, ugyanis én nagyon hiányolom a kollekcióból a kéket és a mentát, erre mutatok egy félig-meddig elfogadható megoldást.


Na de előbb nézzük sorban, hogy mit tudnak a lakkok:
Az állaguk szerintem kellően folyékony, mégis sok glitter marad az ecseten. A lila, Seahorse nevűből nekem elég volt 2 réteg, de a fehéret már 3 rétegben vittem fel, mert 2 rétegnél még átlátszottak a körömvégeim (egy picit még 3 réteg után is). A finish nagyon tetszik, ha nem kenünk rá fedőlakkot, akkor élvezhetjük, ahogyan a kis "sódarabkák" érdes felületet hagynak. A lakk egyébként szép fényes, a fényt csak az apró glitterek törik meg. A képeken fedőlakk nélkül láthatjátok a lakkokat.



Moyra lakkokhoz képest elég gyorsan megszáradtak, nem volt gond velük.
A lilához még lenne annyi hozzáfűzni valóm, hogy szerintem nem olyan igazi lila, elég sok benne a rózsaszín, amit kicsit sajnálok is, mert a swatch-okon amiket nézegettem róla vásárlás előtt szép lila színe volt. Bár lehet, hogy 3 rétegnél jobban érvényesülne a lila tónus, majd kipróbálom így is.







Na és a végére egy kis vigasz díj. Ha már nem kaptunk a kollekcióban kéket és zöldet, akkor a fehér segítségével kreálhatunk valami hasonlót. Alapnak a Sally Hansen Brisk Blue lakkot és a Golden Rose szerintem legszebb mentáját, a 44-es számút kentem föl. Erre került 1 réteg a Pearl Dropból. Amint látjátok nagy körömfelületen is szépen, csíkmentesen terül, viszont a crelly hatás nem érvényesül így 1 rétegben, a kettő pedig már sok lett volna. Nem az igazi, de addig elmegy amíg Moyráék észbe nem kapnak és nem gyártanak gyorsan egy 2. kollekciót kékekkel, zöldekkel, igazi lilával és mondjuk sötétebb színekkel :)


Hogy tetszenek? Melyik tetszik jobban?
Nektek megvan valamelyik lakk a kollekcióból?

9 megjegyzés:

  1. Hozzánk még nem érkezett meg ez a kollekció, de a fehérre már nagyon fáj a fogam, olyan szépséges. :)

    VálaszTörlés
  2. Valami tengerszerű szín jó lett volna, és is csalódott vagyok. A fehér nagyon jó, tervezem megvenni :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is a menta hiányzik a leginkább. :(
    Ez a lilás nagyon tetszik, plusz még a bordós/bogyós színű. :) Nekem még nincs meg egyik sem, mert még nem hozták le hozzánk. :S

    VálaszTörlés
  4. a fehéret meg kell vennem! :D ez a lila és egy közép rózsaszín van meg, bár még egyiket se pingáltam fel.

    VálaszTörlés
  5. A fehér nagyon tetszik, remélem sikerül lecsapnom rá. :)

    VálaszTörlés
  6. legalább 4 szín tetszik a kollekcióból a képek alapján. hamarosan elmegyek már megnézem élőben, kiváncsi vagyok, hogy úgy mennyi fog tetszeni :D

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó ez a kék és menta megoldás. :D

    VálaszTörlés
  8. Remélem mindenhová eljut hamar a kollekció, mert szuper ötlet szerintem ez a sódarabkás koncepció. Úgy érzem nem fogom megállni, hogy ne vegyem meg a bogyósat is :D

    VálaszTörlés