péntek, március 21, 2014

Lakkteszt | Sally Hansen - Brisk Blue


Ma egy csodásan kék lakkot mutatok nektek :)
A Fragrance Direct-es HAUL bejegyzésben tűnt fel először a kicsike, majd a Hófehérkés manikűr is vele készült, most pedig teljes valójában láthatjátok. Szégyenszemre nem volt hasonló kék lakkom, úgyhogy hiánypótlásnak indult a dolog. Imádom a színét, nagyon sokan megdicsérték, úgyhogy merem állítani, hogy ezzel nem csak én vagyok így :)
Sajnos van vele egy kis bibi, de arról majd csak a végén ejtek szót. 


A lakk elég jól teljesít, már egy rétegben is tisztességes fedése van, persze azért kell a második réteg. Viszonylag gyorsan száradt, szép fényesre. Az ecsetet is imádom, széles, lapított. Úgyhogy eddig minden oké. Szépen tartotta magát, a harmadik napon minimális kopással mostam le. Illetve mostam volna...
Megszakad a szívem érte, mert annyira tetszik a színe, de szörnyen befogta a bőröm a lemosáskor :(
A körmömet is egy kicsit, de a bőrömet nagyon.
Persze engem az ilyenek nem tántorítanak el, az első szörnyűséges lemosás után már tudtam hogyan bánjak vele és egy óvatos lemosással vagy egy peel-off alaplakkal élem tovább vele az életem.




Hogy tetszik?
Van hasonló színetek?

14 megjegyzés:

  1. gyönyörű színe van. a probléma pedig sajnos nem egyedi szerintem kék lakkok esetén...

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép színe van :) a bekéküléshez meg annyit, hogy jártam már így :D

    VálaszTörlés
  3. nagyon tetszik a színe. van hasonló lakkom,szerintem simán megérte az árát :P

    VálaszTörlés
  4. Ez az igazi hupikék törpike szín, nagyon csinos! :)

    VálaszTörlés
  5. Csodás ez a szín! *.*

    http://moonangelstories.blogspot.hu/2014/02/nyeremenyjatek.html

    VálaszTörlés
  6. van 2 vagy 3 kb ilyen árnyalatú lakkom és mind fog, szerintem ez a legtöbbnek valamiért a sajátossága :D :/
    nekem egyébként ez az úszómedence-szín :D

    VálaszTörlés
  7. uhhh! :( pedig gyönyörű!

    VálaszTörlés
  8. De jó a színe :) Az üveg és a tükörfényes finish is bejön, a kék meg a zöld lakkok meg már csak ilyenek, hogy utána érdemes kicsit mosogatni és akkor lejön a bőrről a lakk.

    VálaszTörlés
  9. Örülök, hogy ilyen sok mindenkinek tetszik :) Nekem is fognak egy kicsit a kék/zöld lakkjaim, de koránt sem ennyire...
    Audrey: Hidd el mosogattam én, de még a tiszta aceton sem vitte le :( Kb egy hét múlva kopott le maradéktalanul a bőrömről, és az idő alatt kb 2x lakkoztam/mostam le más lakkokat és még így sem tudtam szabadulni a kékségtől :D

    VálaszTörlés