kedd, március 25, 2014

Ismerjük meg egymást!


Sziasztok! Lexa vagyok, körömlakk-függő.
De gondolom ezzel már tisztában vagytok. Ma másról lesz szó.
Az utóbbi hónapokban nagy "Ismerjük meg egymást" láz söpört végig a blogokon, és én sem maradhattam ki, bár jócskán megcsúszva hozom csak ezt az ismerkedős, személyesebb jellegű bejegyzést.
Két bloggerina is kipécézett, először zizitimtől, majd Judittól is megkaptam a jelölést, és ma eleget is teszek (féligmeddig) a játék szabályainak, amik a következők:

1. Linkeld be azt az embert aki kipécézett
2. Ossz meg magadról hét dolgot
3. Pécézz ki hét embert, nevezd meg és linkeld be őket
4. Értesítsd őket a kipécézésről kommentben a blogjukon

Az első két szabálynak maradéktalanul eleget teszek, de az utóbbi kettőnek nem tudok, ugyanis annyira a végén csatlakoztam be a játékba, hogy már mindenki ki lett pécézve akiket én is ki szerettem volna pécézni.
De azért remélem szívesen olvassátok majd ezt a hét dolgot rólam, nézzük csak:

1. Életmódot szeretnék váltani.
Annyira nagyon szeretnék egészségesen étkezni, sportolni meg ilyenek,és tulajdonképpen semmi sem gátolna meg benne, egyedül a lustaságom. Mert mennyire jobb már összedobni egy melegszenyát és beülni a gép elé sorozatot nézni :D Azért remélem egyszer megtörik a jég.

2. Nem tudok ellenállni a zombis filmeknek.
És akkor itt gondolok a legalja ZS kategóriás filmtől az igényesebbekig. Az igényeseket végig izgulom, a ZS kategóriásat végig nevetem :D

3. Egy darab füzetem van.
Már említettem, hogy egyetemre járok, jelenleg a gazdasági agrármérnök Msc 3. félévét taposom Debrecenben és össz-vissz 1, azaz egy darab füzetem van. De az a vastagabb fajta, úgyhogy bele tudom jegyzetelni az összes tantárgyat és kisebb az esélye, hogy otthon hagyom :D

4. Paradicsom.
Érdekes a kapcsolatom a paradicsommal, ugyanis zöldségként utálom, meg nem enném a világért sem, viszont pizzára sűrítette paradicsomként vagy egyéb paradicsomos szószként, ketchup-ként imádom. Ki érti ezt? :D

5. Nem szokott fájni a fejem.
De tényleg. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy életemben hányszor fájt a fejem. Nem tudom miért van egyébként, de csak örülni tudok neki :)

6. Már 13 éves koromban festettem a hajam.
:D Ez így durván hangzik, tudom, nem is teljesen igaz az állítás, ugyanis akkor csak színezővel voltak vörös tincsek színezve a hajamba (ami egyébként világosbarna alapszínű). Aztán később már rendes festékkel volt vörösre festve, de voltam fekete, padlizsán, sötét és világosbarna, barna 2 db ZÖLD csíkkal, rézvörös és jelenleg már több éve tartom a szőke hajszínemet, amit imádok és semmiért sem cserélném le, bár azért sajnos meglátszik rajta a szőkítés, de az argán olaj csodákra képes :) Ja és szilikon mentes termékeket használok már vagy 3 éve.

7. Könnyen csábulok az őrültségek felé.
Minden őrült dologban benne vagyok (persze az ésszerűség határán belül), szívesen próbálok ki új dolgokat, az emlékek és a barátokért bármit :)


Ez lenne az a hét dolog amit ma megosztok veletek, ha esetleg rátok is jellemző valamelyik akkor ne habozzatok ezt tudatni velem. Tudom, hogy sokan szívesen olvasnak személyes bejegyzéseket (ahogy jómagam is), tervezem is mindig, de mostanában nagyon nincs időm ilyesmire. Viszont 1-1 hasonló játék keretén belül mindig szívesen osztok meg pár dolgot magamról.
A menüsor "személyes" fülére kattintva olvashattok még ilyen bejegyzéseket rólam, ha érdekel valakit :)

Szép napot nektek! :)

11 megjegyzés:

  1. A paradicsommal nálam is ez a helyzet, mindhogy megeszem, ami szószos. :)

    VálaszTörlés
  2. jó korán kezdted a hajfestést :) :D

    VálaszTörlés
  3. Én is 13 évesen festettem be először a hajam. :D

    VálaszTörlés
  4. Én a paradicsommal pont fordítva vagyok! :D Nyersen megeszem bármikor, de a ketchuppal és a paradicsomszószos dolgokkal ki lehet kergetni a világból! :D

    VálaszTörlés
  5. 5-ös: de mázlista vagy :) Az 1-es és 7-es nálam is játszik :)

    VálaszTörlés
  6. Hú, az 1-es nagyon nehéz, most én is azzal próbálkozom. Kb. 1 hónapja "válottam", szerintem elég sokat fejlődtem. Remélem neked is menni fog :) A 6-os részben igaz: már 1 éve szilikonmenteskedem. Én még sosem festettem a hajamat, de nem is szeretném, a hennázást viszont annál inkább. A 7-es viszont teljesen igaz. :)

    VálaszTörlés
  7. Örülök, hogy részt vettél ebben a kis játékban. Az 1. pontot olvasva némileg megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok ilyen lusta. :)

    VálaszTörlés
  8. Egyébként debreceni is vagy, vagy csak itt tanulsz? :)
    A fejfájás ments életért meg nagyon irigyellek, én igencsak fejfájós vagyok (az a migrénes fajtás), bár az utóbbi időben mintha ritkult volna (lekopogom).

    VálaszTörlés
  9. Ezt szerettem olvasni! A tesóm ugyanígy áll paradicsomfronton...Érthetetlen!Az életmódválás nehéz, nekem is hol megy, hol nem, de ez az állapot jobban kikészt, mint egy fix nem, így több a lelkifurka. Cuki a kép! :)

    VálaszTörlés
  10. Azrail: Ne végre, nem csak én vagyok ilyen furi "paradicsomevő" :D
    Mdollas Nails: :D hát igen. Nagyon nem voltam kibékülve az eredeti hajszínemmel :D
    Moon Angel: :D Na akkor nem vagyok egyedül.
    Juju: :D egyébként szerintem ez lenne a normális, mert azok tele vannak minden adalékkal :D
    Elíz: :) A héten voltam egyszer futni :D :D szépen lassan haladok :D
    Dorina: Huh, de irigyellek :) A hajfestéssel úgy vagyok, hogy ha tehetném én sem festeném, de az eredeti hajszínem olyan semmilyen, hogy nem bírok vele élni :D
    Judit: :) köszi, hogy kipécéztél, jó volt kicsit magamról is írni :)
    Dii: Nem vagyok debreceni, csak itt tanulok, de szeretnék Debrecenben elhelyezkedni majd, mert tetszik a város.
    pampuska: :) örülök, hogy tetszett ez a személyesebb bejegyzés! Igen, az biztos, hogy így sokkal rosszabb, hogy hol van kedv hol nincs :S

    VálaszTörlés
  11. Párom ugyanígy van a paradicsommal... :D Zöldségként nem hajlandó megenni, de ketchupként és pizzaszószként szereti. :D
    Az első pontot nagyon átérzem, én is ugyanígy vagyok vele... :D A hajam meg nekem is volt festve kb 13 évesen... :D Akkor tetettem bele az első melírt. :D

    VálaszTörlés