vasárnap, július 05, 2015

Bundle Monster | Around The World nyomdalemez kollekció


Ma egy komplett nyomdalemez kollekciót fogok megmutatni, mégpedig az 'Around The World' szettet, amit a Bundle Monstertől kaptam tesztelésre. A kollekció 5 db nyomdalemezt tartalmaz, és a világ különböző pontjaira repít bennünket: Párizs, India, Japán, Kína és Egyiptom hangulata kerülhet a körmeinkre ezzel a szettel.



Most az összes lemez (és sok minden más is) akciós a honlapon, így érdemes most lecsapni rájuk, akár szettben, akár külön-külön.
A lemezek XL jelzőt kaptak, tehát azt sejtetik, hogy nagyok, szerintem viszont egyáltalán nem azok (nem tudom, hogy a sima BM lemezek mekkorák). Maga a fém lemez 6x12 cm (tehát ugyanakkorák mint pl. egy Born Pretty Store lemez), és a szögletes minták általában 1,5x2,2 cm-esek.
Nem volt még szerencsém image lemezekhez, így kicsit tanácstalan voltam, hogy hogyan használjam azokat a mintákat amik nem a megszokott téglalap alakúak, de azért nyomdázási képességeimhez mérten próbáltam megoldani a feladatot :)
A lemezekkel egyébként nem volt semmi baj, a minták hiányosságáért a besűrűsödő Essence nyomdalakkok a hibásak, de már van pár Mundo nyomdalakkom, úgyhogy ezentúl ezzel sem lesz probléma (itt a bejegyzésben vegyesen használtam Essence, Mundo és egyéb, nem nyomdalakkokat). Kaptam két scraper-t is, az egyik vékonyabb, hajlékonyabb, a másik pedig vastagabb, bankkártya merevségű. Mindkettő jól működött, de a vékonyabb a nem nyomdalakkokkal volt hatékonyabb, a vastagabb pedig a Mundo lakkokkal.
Egy-egy lemezhez 2-3 nail art készült, úgyhogy rengeteg kép, és ebből kifolyólag hosszú bejegyzés következik.


Párizs

Nagyon aranyos lemez, és szerintem a legkönnyebben használható (mármint az image része a lemeznek). A kedvenc mintám az Ooh Lala felirat, a sajtminta :D, a masnis-csíkos, és a feliratos minta.








India

Ezt már kicsit nehezebb volt használnom, pl. az elefánt lábait, farkát hogy a csudába foglaljam manikűrbe?!...pedig tök jók lennének azok a minták is ha normális méretűek lennének. A kedvenc mintám innen a bal felső sarokban lévő két félkör minta, a jobb felső sarki minta, és a körminta, illetve a sakktáblával (és bábukkal) is jókat szórakoztam :)






Japán

Ezt a lemezt is nagyon megszerettem, a három téglalap minta, a két hullám és a rózsa mind-mind könnyen használható. Itt megint a gésával voltam gondban...








Kína

Számomra a legkihasználatlanabb lemez az 5 közül. A bal asló sarokban lévő házzal nem tudtam mit kezdeni (pedig szép lenne), illetve az apró minták sem tetszettek. Viszont a sárkány és a két téglalap minta egész szép manikűröket ihletett.






Egyiptom

Ez a kedvencem az 5 közül, részben azért is, mert nagyon szeretem az egyiptomi kultúrát. A fáraó testét is viszonylag egyszerűen lehet használni, a nagyobb (illetve kisebb) minták szintén nagyon szuperek. A mai bejegyzésből a kedvenc manikűröm is ezzel a lemezzel készült, a legutolsó mani lesz az (az a háromszöges minta naaaagyon tetszik!).







Remélem nem fárasztottalak le titeket nagyon ezzel a sok képpel :D, de úgy gondoltam jobb lesz így egyszerre megmutatni a lemezeket, mint húzni a tesztelést 4-5 héten keresztül.
Tehát a lemezek elérhetőek szettben, és külön-külön is a Bundle Monster kínálatában.


Bundle Monster Social Media:

Website: www.bundlemonster.com
Facebook: www.facebook.com/bundlemonster
Twitter: www.twitter.com/bundlemonster
Pinterest: www.pinterest.com/bundlemonster
Instagram: www.instagram.com/bundlemonster
Google+:  plus.google.com/+bundlemonster808
Youtube:  www.youtube.com/user/bundlemonster


Hogy tetszenek a manikűrök?
Melyik lemez tetszik a kollekcióból?

37 megjegyzés:

  1. Csodálatos mind. Nekem a sajtos a kedvencem ☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Háhá, elég fincsin néz ki az biztos :D

      Törlés
  2. Iszonyat jó manikat találtál ki :)
    Annyira ötletes mind, örülök, hogy bemutattad egyben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszett a bejegyzés :)

      Törlés
  3. Hűű*-* Ha választanom kellene sem tudnám eldönteni, hogy melyik tetszik a legjobban:D

    VálaszTörlés
  4. Lélekzetelállító amiket alkottál! :))

    VálaszTörlés
  5. Eszméletlenül fantasztikusak a manikűrök!

    VálaszTörlés
  6. A japán lemez gyönyörű, de japán lemezem több van. De az egyiptomi.... egyszerűen mesés! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a Japán lemez az egyik legjobb...na meg az egyiptomi :)

      Törlés
  7. Fenomenális manikűröket alkottál! :)
    Nehéz kedvencet választani, de talán a sajtos tetszik a legjobban.

    VálaszTörlés
  8. Válaszok
    1. :DD háhá, úgy látom mindenkinél a sajtos a nyerő :)

      Törlés
  9. Kész vagyok ettől a bejegyzéstől, szóhoz sem jutok! *.* Hihetetlen munkád van ebben a tesztben, le a kalappal előtte - a manikűrök pedig az elsőtől az utolsóig vérprofik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Hát igen, eljátszottam velük egy darabig :D

      Törlés
  10. ZS:E:N:I:Á:L:I:S:! nagyon durván jók. ha követnék is még valakit aki körmös blogot készít-minek követném? Ez a top!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :O Óh, hát nagyon szépen köszönöm, nagyon meghatott amit írtál ^^

      Törlés
  11. A sajtos és az utolsó, háromszöges minta a legjobb :D

    VálaszTörlés
  12. Atyaég, de jó lett mind! A sajtos annyira aranyos!! Meg az első indiai, első japán, utolsó, wow, fel sem tudom sorolni, mert mind szép, ötletes :)

    VálaszTörlés
  13. Egyiptom <3 érthető módon ez a kedvencem is innen, utána pedig a Japános lemez tetszik még nagyon :)

    VálaszTörlés
  14. Párizsi sajtos a kedvenc. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Párizsi, sajt...lassan egy szendvics lesz belőle :DD

      Törlés
  15. Ennyi manikűrt egyszerre egy posztban...! :o Mind gyönyörű!

    VálaszTörlés
  16. Egyik jobb mint a másik.. Nem tudnék kedvencet választani... De az a sajtos nagyon adja, teljesen élethű. :) És a színes hambik... :D

    VálaszTörlés
  17. Oké, hivatalosan leesett az állam! Nem semmi meló van ebben a bejegyzésben! Talán a sajtos, a glitteres színes, meg a sakktáblás a kedvencem, de amúgy mindegyik csodás és emelem a kalapomat a kreativitásod előtt! Ismét! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Hát igen, eljátszogattam velük jó pár napig :D Mondjuk volt olyan, hogy egy nap 2-3 nail artot is készítettem. Lehúzható alaplakkal könnyebb dolgom volt :)

      Törlés