kedd, december 17, 2013

Karácsonyi kihívás | Karácsonyi meglepetés


Na most kapaszkodjatok, mert rég volt már ennyire hordhatatlan manikűr a blogon :D Szóval az úgy történet, hogy a mai témához mindenféleképpen valami szépen becsomagolt karácsonyfa alá valót szerettem volna megjeleníteni a körmeimen. Először azt gondoltam, hogy majd megint festek valamit, de aztán kicsit elborult az agyam és ezt ötlöttem ki :D Azt hiszem az Őszi körömkihívásban alkottam ennyire nemnormális körmöket utoljára (ITT és ITT) és ez talán még azokon is túltesz :D
Nyilván ezt a manikűrt nem hordtam, bár masni nélkül (lent lesz róla kép) akár még lehetett is volna (már ha egész nap mosdatlan kézzel szerettem volna járkálni).



Az elkészítése egyébként egész egyszerű, ha tudsz masnit kötni akkor tulajdonképpen túl vagy a nehezén. Először is kifestettem a körmeimet a lakkokkal, megvártam amíg megszáradnak. Ez után elkezdtem gyártani a kis masnikat, a végüket gondosan elégettem, hogy nehogy foszlásnak induljanak az alatt a 15 perc alatt amíg fotózkodtam velük :D A körmömhöz lemértem a 2 kis szalagot, ami hosszában és keresztben fut rajta, ezeknek a végét is elégettem, majd mindent felragasztottam magamra egy kis színtelen lakkal. 


A gyűrűs ujjamon lévő masni hihetetlen bénára sikerült, pedig nem is ez volt az első, hanem a harmadik :D Na mindegy, már nem volt több kék szalagom...
Egyébként a szalagok felsőkből, ruhákból lettek kivágva, tudjátok ezek hivatottak fent tartani őket a vállfán. Én mindig kivagdosom őket és ha szép a színük elteszem őket, hátha jók lesznek még valamire :D És lássatok csodát...:D
Egyébként minden hülyeséget, kacatot elteszek ugyanezen az elven működve és sokszor "mentettek már életet", úgyhogy ezen jó szokásomat továbbra is megőrzöm :) 



Hogy tetszenek a kis meglepi csomagocskáim? :D

21 megjegyzés:

  1. Megint leipipálhatatlant alkottál :D

    VálaszTörlés
  2. Húúhah eszméletlen jó, eszembe se jutna ilyesmi!! Nagyon tetszik!! A hordható változat az utolsó kép is tetszik!! A masnik is cukik lettek, nem tudnék ilyen masnikat csinálni :D

    VálaszTörlés
  3. Hát ez aztán a nem hétköznapi manikűr! :)

    VálaszTörlés
  4. Én nem szoktam elrakni a kacatokat, de ezeket a kivágott akasztókat én is elteszem magamnak, mert tuti jó lesz még egyszer valamire.
    Na de körömhöz?! :D Ismét nagyon tetszik, amit alkottál *-* Nagyon ötletes és nagyon jól néz ki!

    VálaszTörlés
  5. Ismét zseniális!Már maga az ötlet is, a kivitelezésről ne is beszéljünk!!! :))))))

    VálaszTörlés
  6. Nagyon csini!! Ha nem átázós anyagból lenne a szalag, simán lehetne hordani :)

    VálaszTörlés
  7. Húúúú :D látványos, az biztos :)

    VálaszTörlés
  8. Hát ez valami hatalmas :) nagyon tetszik, kár, hogy hordhatatlan :)

    VálaszTörlés
  9. nekem nagyon tetszik.egyedi és egyszerűen zseniális
    nem baj,ha nem is hordható,maga az ötlet a kivitelezés szuper!!!

    VálaszTörlés
  10. Mekkora elvetemült manikűr! Ezt persze pozitív értelemben értem. A masnik nélkül még egészen hordható is :-)

    VálaszTörlés
  11. Hát ez nagyon jó :D Csúcs lett a manikűr, az ötlet meg zseniális :D

    VálaszTörlés
  12. Nagyon extrém lett!
    De aranyos,nagyon tetszik.:)

    VálaszTörlés
  13. cukii és ötletes :) szupii:)

    VálaszTörlés
  14. Ááá, ez milyen jó ötlet már! Imádom, hogy ennyire kreatív vagy :P

    VálaszTörlés
  15. Hát ez nagyon cuki ötlet :D és én is mindig elteszem! :D

    VálaszTörlés
  16. Hát ez tényleg elég hordhatatlan. :D De jól néz ki a képeken. Mintha magam olvasnám, hogy minden szar kacatot elteszek. :D Néha nálam is életet mentenek, de sokszor addig rakosgatom őket használatlanul, hogy megunom és kidobom... Aztán persze 2 nap múlva jön a felismerés valami kapcsán, hogy ó hát ahhoz kellett volna! :D :/

    VálaszTörlés
  17. Köszi lányok a sok kommentet, tök jó volt olvasni őket! Örömmel fogadtam azt is, hogy nem csak én vagyok gyűjtögető, hanem azért más is eltesz ezt-azt :D

    VálaszTörlés
  18. Ez elég beteg, de nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  19. Úr Isten! Ez már nekem is sok(k) volt. :D De amúgy a kisujjadn lévő szalag színét egyszerűen imádom!! *.* Ó is nagyon ismerős ez a mókus-üzemmód, én is ilyen vagyok. :D Minden kacatot elteszek, aztán ha már tartogattam pár évig, és meggyőződtem róla, hogy már tényleg nem hazsnálhatók semmire fel, kidobom őket. :D Vagy a másik eshetőség, amit te is írtál, hogy tényleg sikerült valamihez felhasználni őket.

    VálaszTörlés