kedd, május 13, 2014

Sorozatajánló


Ma egy újabb sorozatajánlót hoztam, mert ismét összegyűlt egy adag amire szívesen felhívnám a figyelmeteket ha esetleg még nem hallottatok volna róluk. Megint új, első évados sorozatokról lesz szó és bevallom egy párnak még csak az első részét láttam, de ami jó, az jó, és ez már az 1. rész után kiderül. Most inkább misztikus, horror, thriller és kaland kategóriából tudok mutatni, úgyhogy az ezen műfajok szerelmeseinek lesz most bőségszaru (uhh, tegnap megnéztem a Catching Fire-t, nem rossz, nem rossz :D).
Szokás szerint teszek be linkeket leírással, szereplőgárdával, illetve online nézhetőséget is, de ezúttal trailert is illesztek mindegyikhez.




Az első és egyben a 6 közül a legkedvencebb – noha még csak az első részét láttam – az a Penny Dreadful. A hivatalos megjelenése az első résznek csak tegnap volt, de már kiszivárgott (szerencsére) hamarabb, így már online elérhető volt egy pár nappal korábban. A történet a viktoriánus kori Londonban játszódik, és a horror kedvelők számára kalsszikus történeteket dolgozza fel: vámpírok, fekete özvegy (?), Frankenstein (ezek voltak az első részben, de gyanítom a többi klasszikus is felbukkan gondolok itt pl. a vérfarkasokra). Mindezt olyan szereplőgárdával mint Eva Green és Josh Hartnett. Mondanom sem kell, hogy végig izgultam az 1. részt, egy percig sem unatkoztam  és már alig várom a folytatást. A sorozatnak sajnos csak 8 része lesz, de remélem itt nem állunk meg és jön a 2. évad és a 3. és a ….



----------------------------------------------------------------------------------------------




Az előző nehezebben emészthető téma után csendesebb vizekre evezek és egy olyan sorozatot mutatok be ami talán szélesebb réteget vonzhat. Ez pedig a Resurrected. Úgy kezdődik a történet, hogy egy jól láthatóan nem ázsiai kisfiú ébred fel Kínában egy rizsföldön. Hamarosan a gyámügyisekhez kerül Amerikában, és Bellamy nyomozó segítségével a kisfiú eljut saját "elmondása" szerinti otthonába, azonban amikor csengetnek az ajtón, egy idős házaspárt találnak a házban, akiknek a 8 éves kisfiuk 30 évvel ezelőtt meghalt. Nagyon izgi és megható volt az első rész, ajánlom mindenkinek aki szereti a misztikummal megspékelt drámát.



----------------------------------------------------------------------------------------------




A következő sorozat legyen megint egy kicsit vadabb, a Salem. Már a nevéből sem nehéz kitalálni, hogy a boszorkányokról szól a történet. Mégpedig a legelejétől, a kezdetektől. Ahogyan a werkfilm (érdemes megnézni, az online elérhetőségnél azt is megtaláljátok ep0 címen) is elmeséli, a sorozat nem egy modern boszitörténet, hanem komoly kutatásokon, történelmi feljegyzéseken alapul, azonban nem maradhat el a szerelmi szál sem, hogy tompítson egy kicsit a nyomasztó hangulaton. Engem mindig is érdekelt a téma, de az eredeti, boszorkányperes, nem a modern Bűbájos boszorkák féle sztori (bár annó én is néztem a sorozatot :D).



--------------------------------------------------------------------------------------






A Helix egy sarkvidéki kutatóállomáson játszódik, ahol egy különleges vírus szabadult el. Ide érkezik a járványügyi intézettől Dr. Alan Farragut és kis csapata, hogy megfékezzék a vírust, azonban nem is sejtik mibe csöppentek. Egész jó kis sori, bár nem mondom azt, hogy élek-halok érte, de végignéztem, és folytatni is fogom jövőre a 2. évadot, szóval aki szereti a kicsit vadabb vírusos/járványos sztorikat azoknak tudom ajánlani.



----------------------------------------------------------------------------------------




A The 100 egy posztapokaliptikus történet. A földet majdnem elpusztította egy atomtámadás, ezért az embereknek a sugárzás elől az űrbe kellett menekülniük. 97 évvel később azonban készleteik fogyóban vannak és 100 fiatalkorú bűnözőt küldenek le a Földre, hogy kiderüljön, élhető-e már a bolygó. Szerintem egész jó ”tini-sorozat”, az Éhezők viadalához vagy a Divergent-hez tudnám hasonlítani, mármint a kategóriát, nem a történetet. Szerintem nagyon izgi, bár olvastam róla pár negatív kritikát (amit többnyire középkorú férfiak írtak, de ők nem értenek hozzá :D :D). Azoknak ajánlom akik szeretik az izgalmas, de nem túl erőszakos kalandfilmeket/sorozatokat.




-------------------------------------------------------------------------------------




Mivel Cloe Sevigny az egyik kedvenc színésznőm (még akkor is ha egy kicsit mesterkélten játszik) ezért törvényszerű volt belekukkantanom a Those Who Kill-be, ami egy nyomozós sorozat. Amolyan Gyilkos hajsza, Gyilkos elme, CSI beütésű, főszerepben a titokzatos, magának való nyomozónővel és majdani társával a kicsit zavart elméjű törvényszéki pszichiáterrel. A fent említett sorozatoknál azonban a Those Who Kill sokkal több, valóságosabb, nyomasztóbb. Nem csak a bűnügyek megoldásán van a hangsúly, hanem a főszereplőket érintő személyes dráma is egészen erősen érvényesül. Aki szereti a nyomozós sorozatokat egy kis plusszal annak nagyon ajánlom.





Nézitek valamelyiket?
Ha nem, akkor megtetszett esetleg egyik-másik? :)

7 megjegyzés:

  1. hú, jó sok ötletet adtál mit nézzek, köszi! :)

    VálaszTörlés
  2. A The 100-et már én is el akartam kezdeni, de valamiért csak halasztottam. Viszont lehet hogy most már tényleg elkezdem. :D

    VálaszTörlés
  3. szinte mind elkezdett érdekelni,köszi :)

    VálaszTörlés
  4. Huhh, a Resurrection az nagyon érdekel, az ilyen témákat imádom :)
    Köszönöm, úgyis a végére értem a Bates Motelnek :)

    VálaszTörlés
  5. A The 100 nekem olyan fura, elkezdtem nézni meg nézhető is, de még egy csomó dolgot meg kéne magyarázniuk, mert így még nem valami életszerű a sztori nekem :D persze főleg az nem, hogy a szereplők elvileg még 18 alatt vannak mind, ez viccesre sikeredett :D

    VálaszTörlés
  6. DoRa Tüllruha Blog: Örülök, hogy sikerült ötlete adnom :)
    You You: Szerintem érdemes elkezdeni :)
    Nóra: :) na, örülök neki.
    Harcos Póniló: A Bates Motelt én is nézem :) Sajnos (mint minden mással) azzal is le vagyok maradva :D Annyi mindent nézek, hogy képteleség hétről-hétre követni a részeket :D
    Elíz: Hát nem tudom, én szeretem ha egy történet lassan bontakozik ki, nem mindig jó, ha hamar lelövik a poént. A korcsoport meg nyilván jelzi a célközönséget is, de említik is a sorozatban, hogy miért olyan fiatalok. Ez olyasmi lehet mint a javítóintézet, csak ott épp börtönnek hívják.

    VálaszTörlés
  7. Persze, jó az, ha nem lövik le hamar, csak én sose szeretek túl sokat váni, meg olyan dolgokra is gondoltam pl. hogy hogy jött létre a bárka és hasonlók, tehát inkább a múlt, mintsem a jövő :) A koruknál meg arra céloztam, hogy az a vicces, hogy minden színész már jó 25 felé van minimum és ez látszik is :D legalábbis szerintem :P

    VálaszTörlés