hétfő, május 19, 2014

Makeup Diary #2 - On The Way To Ibiza


Na szóval elérkeztünk a második sminkes bejegyzéshez, aminek a főszereplője az újonnan beszerzett Sleek Candy paletta. A két kedvenc színemet használtam a palettáról, illetve besegítettem az Essence Quattro - Sea my eyes! szürkéjével is. A smink nagyon nyárias lett, ezért kapta az "On The Way To Ibiza" címet, hiszen egy nyári buliban is megállná a helyét. 


A nyáriasság jegyében alkottam tehát a sminket, ezért az arccsontomat főként bronzosítóval hangsúlyoztam, illetve kapott egy kis Rimmel Match Perfection pirosítót is, amit eleinte nem szerettem, mert nem nagyon van fedése, de most már hozzám nőtt, és pont emiatt a tulajdonsága miatt kedvelem. Ugyanis vannak reggelek amikor nincs elég ügyesség a kezemben a pigmentáltabb pirosítókhoz, így ezzel a gyengén fedővel bátrabban állok neki a sminkelésnek.
A számon egy kis Astor lip tint-et dolgoztam el az ujjaimmal, épphogy egy kis színt adva neki.

A szememen az Essence quad világosabb szürke színét, illetve a Sleek Candy Apple Sour és Pear Drop színeit dolgoztam el. Sötétbarna tussal egy vékony tusvonalat is készítettem, majd szempillaspirállal fejeztem be a sminket. A satírozó technikámon még dolgoznom kell, de ettől függetlenül tetszik a végeredmény, és noha a lényeg csak csukott szemnél látszik (de akkor nagyon :D), azért próbáltam úgy felvinni a színeket, hogy nyitott szemnél is látszódjon valami.

Tudom nem vagyok valami kreatív eddig színválasztás terén, mert a legelső sminkem is ugyanez a színkombó volt :D de már be van fotózva a 3. felvonás, ahol már a barnásabb, mályvásabb színeké lesz a főszerep :)





Használt termékek:

Bourjois Healthy Mix 52 Vanilla
UMA Fixing Compact Powder
W7 Honolulu Bronzer
Rimmel Match Perfection 003 medium
UMA Eyeshadow Base
Essence Quattro Eyeshadow 11 sea my eyes!
Sleek i-Divine Candy (Apple Sour, Pear Drop)
Bourjois UNE Skin-Glow Pencil G01
NYC High Definition Liquid Eyeliner Deep Brown
Milani Total Lash Cover Mascara Black
Astor Perfect Stay Lip Tint 260 Tequila Sunrise


Hogy tetszik? :)

11 megjegyzés:

  1. Baromi jól néz ki! :) Nem is tudtam, hogy a barna szemhez ilyen jól mennek a zöld, sárga színek. :O

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lett :-)

    VálaszTörlés
  3. Milyen jól összepasszol a nyakláncoddal. :) Nagyon tetszik a smink, megint szépet alkottál. Esküszöm úgy ráharaptam a posztodra, mint kisgyerek a piskótára. :D Szinte éreztem, hogy megint egy csinos vidám smink fog fogadni.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép smink lett! :)

    VálaszTörlés
  5. szépséges :)
    és a nyakláncod is nagyon tetszik - tippre DIY, de nagyon ötletes :)

    VálaszTörlés
  6. Szuper lett, ezek a színek csodásak :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép lett, annyira precíz! :) A fülbevaló pedig baromi jól néz ki, ez az amiről volt már poszt is? :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon tetszik!Sminkelj sokat és oszd meg többször a műveidet!!!!! :)

    VálaszTörlés
  9. Lora: Köszi :)
    Betti: köszi, hát én nem nagyon szoktam betartani, hogy milyen szemszínhez milyen színeket lehet használni, úgy gondolom minden színt/színkombinációt meg lehet úgy oldani, hogy bárki viselni tudja.
    Ninijam: Köszönöm! :)
    Eszter: Köszi :) Örülök, hogy tetszett a bejegyzés :)
    Pancsi: Köszike!
    barbi: Kösziii! :) Igen, DIY :)
    Elíz: Köszi. Ugye milyen szépek? :)
    zizitim: köszike! :)
    Juju: Köszönöm! Igen, a fülbevalóval már volt DIY poszt, jól emlékszel :)
    pampuska: :) köszi, igyekezni fogok!

    VálaszTörlés