szombat, február 22, 2014

Lakkteszt | Franken - Rose Petals


Az instagramon illetve facebookon már megosztottam egy kis sneak peek-et a készülőben lévő új franken lakkjaimról, úgyhogy akik követnek ezeken a platformokon azoknak nem lesz akkora meglepetés ez a bejegyzés. A franken homoklakkok (Dragon Scales, Bright Forest, Midnight Roses) után a jelly típusú lakkok felé kacsintgattam most. Imádok egyébként lakkokat kutyulgatni, bár nem szabad durr bele módjára elkezdeni, szépen át kell gondolni, hogy milyen színeket, textúrákat szeretnénk használni. Nehogy az legyen a vége, hogy egy jellemtelen, semmilyen, összevissza színű lakk születik (sajnos a nagy lelkesedés miatt jártam már így :( ). De a mai franken szépség semmiképpen sem mondható elrontott lakknak, az egyik legszebb franken lakkom lett szerintem :)  


Pedig nem is kellett hozzá sok minden. A "jelly" alapot színtelen lakkból és OPI Just A Little Rösti At This lakkból (nem sajnáltam, pláne ha ilyen lett a végeredmény :) ) alakítottam ki kb. 4:1 arányban. A mica pelyheket több helyről is be lehet szerezni pl. a Crystal Nails-től vagy a Perfect Nails-től. Én lilát és pirosat kevertem a lakkba, jó sokat, de még így is bőven maradt a kis fiolában, várva, hogy még csodásabb lakkok készüljenek belőlük :D
A mica pehely nem az a pehely ami a tipikus pelyhes lakkokban van, sajnos (az arany kivételével) nincs önálló színük, hanem egy sötétebb lakkban érvényesül az irizálásuk. Mutatok róluk képet hogyan néznek ki a kis fiolájukban.
Arany, kék, lila és piros:



A lakk 2 rétegben fed, elég gyorsan is szárad, egyedül a lemosásnál lehetünk gondban, ugyanis a pelyhek szinte ráragadnak a körömre és nagyon nehéz őket lemosni. De még így is megéri. Pelyhes lakk mániás lévén az ilyenek nem nagyon tudnak érdekelni :D :D


Akit jobban érdekel a téma annak ajánlanék egy nagyon jó blogot: Polish and Pigments. Sajnos itt Magyarországon csak álmodozhatunk olyan webshopokról, boltokról ahol akármilyen méretű, formájú glittereket árulnak, körömlakk alapokat és mindenféle franken alapanyagot, de talán eljön ez az idő is, és akkor nem árt felkészülve fogadni a csodát :)



Hogy tetszik? Szeretitek a pelyhes lakkokat?

14 megjegyzés:

  1. *-* tényleg gyönyörű lett!
    Igen, én már jártam úgy, hogy elkezdtem kutyulni, de egyáltalán nem az lett a végeredmény, amit vártam, így kidobásra került :c

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett! Most én is kedvet kaptam a kutyuláshoz, már nagyon régen csináltam. :( :D

    VálaszTörlés
  3. Wow! Egy ilyen lakk kell nekem is, rabul ejtet, gyönyörű lett! *.* <3

    VálaszTörlés
  4. Én nem kedvelem a rózsaszínt annyira, de szerintem a koncepció nagyon jó. Sötét zöldben elfogadnám :D

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép :)
    Á, amit én kutyultam korábban, abból kuka lett...

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép, le kéne védetned és sorozatgyártásban kiadni a nagyközönségnek! :D

    VálaszTörlés
  7. Dii: köszi :) igen, sajnos néha előfordul velem is.
    Marcsi: köszi! :) na akkor hajrá!
    Petra: köszi, örülök, hogy tetszik!
    Niki: :) ajánlom mindenkinek a franken lakkok készítését. A végeredmény csodás tud lenni és nem mellesleg senkinek sem lesz olyan lakkja :)
    Zsozsó Sakklakk: amíg nem írtad, hogy rózsaszín addig fel sem merült bennem, hogy ez az :D mert én sem szeretem a rózsaszínt. Nekem ez még a bogyós kategória, élőben ugye kicsit másabb a színe. Zöldben is van már egyébként :D lila pelyhekkel.
    Audrey80: köszi :) nem szabad ennyivel letudni a dolgot. ha előre megtervezed a színeket és mindig csak egy kicsit adsz a keverékhez akkor nem a kukában fog landolni, hanem a körmeiden! :)
    You You: :) köszike!
    Mazsola Világ: :) köszönöm!!
    Juju: :D ha adódna rá alkalmam még meg is tenném. Inkább gyártanék szebbnél szebb lakkokat mint egy irodaasztal mellett ülni 8 órában és bámulni a monitort :D

    VálaszTörlés
  8. nagyon szép lett.
    imádom a pelyhes pinkségét.:)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó lett! Nem is gondoltam volna, hogy ilyen pelyhek ilyen jól nézhetnek kis egy színes lakkban. :)

    VálaszTörlés