szombat, február 08, 2014

Lakkteszt | Golden Rose Rich Color 31


Ma egy csodás burgundi/bogyós színt hozok egy kis lila tónussal amit a Naillandnél vettem.
A szín egy kicsit megfoghatatlan számomra, nem lehet határozottan rámondani, hogy "Na, ez burgundi!", bár talán ahhoz áll a legközelebb, viszont ez az enyhe lilás tónus bezavar :D Ezt a képeken majd úgyis látni fogjátok, megpróbáltam a lehető legkülönbözőbb fényviszonyok mellett megörökíteni.

Bent, ablak mellett.

Kint az udvaron.

Igazából semmi rosszat nem tudok elmondani a lakkról (úgy összességében a márkáról sem :D), 2 rétegben csodásan fed, fedőlakk nélkül is szuper fényes (a képeken fedőlakk nélkül láthatjátok). A tartósságáról nem tudok most nyilatkozni, mert 1 nap használat után díszítés került rá homoklakkal, de nem hiszem, hogy gond lenne vele. Imádom a lakk üvegét, szerintem a legszebb ami eddig volt Golden Rose lakkoknál, nem bánnám, ha az összes kollekciót ilyen üvegben árulnák. Az ecsetét is imádom, számomra pont megfelelő a vastagsága, egy álom vele lakkozni.

Bent, ablak mellett.

LED lámpánál.

Bent, ablak mellett.
Ha már témánál vagyunk, akkor megemlítem, hogy hamarosan elkészül a Nailland Wishlistem, ahol az összes nekem tetsző lakkot leírom amit meg szándékozom venni valamikor a jövőben. Persze több turnusban fog történni a vásárlás (mert irdatlan mennyiségű lakkról van szó), felállítom szépen a sorrendet is. Elsőként magamnak készítem a listát, de úgy vagyok vele, hogy ha már dolgozom vele akkor akár felkerülhet a blogra is, hátha kíváncsiak vagytok rá :)

Mit gondoltok a lakkról?

15 megjegyzés:

  1. nagyon szép ez a szin.
    már nagyon kíváncso vagyok a golden rose lakkokra,azt hiszem veszek egy pár színt én is :)

    VálaszTörlés
  2. AKAROM ezt a lakkot! Ebből a kollekcióból nekem a sötétkék van meg és az is tökéletes, de valakinél láttam belőle egy rétegben fedő nude árnyalatot is, azt is meg kell szereznem! Muszáj :) Nagyon várom a wishlist-edet :)))

    VálaszTörlés
  3. Tényleg szép ez a szín! Nekem mostanában ezek a bordós lilák nagyon bejövősek :D

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű! A színe inkább padlizsános, szerintem. :)

    VálaszTörlés
  5. Jujj, nem vagyok oda az ilyen színekért, de ez most nagyon nagyon megtetszett, talán pont azért mert nem igazán tudnám elsőre meghatározni a pontos színt, hanem ilyen kicsit ez, kicsit az :]

    VálaszTörlés
  6. Hú de szép fényes! Ezek a GR lakkok nagyon el vannak találva.:)

    VálaszTörlés
  7. gyönyörű *.*
    beusmink.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  8. Azta, micsoda gyönyörű, telt szín!

    VálaszTörlés
  9. Csodás színe van! :)
    http://moonangelstories.blogspot.hu/2014/01/valentin-napi-nyeremenyjatek.html

    VálaszTörlés
  10. Gyönyörűűűűűűűűűűűűűűű!

    VálaszTörlés
  11. Nagyon szép! :) Szuper ez a lilás beütés :)

    VálaszTörlés
  12. Mdollas Nails: Vegyél mindenképpen, valami mesés színei/finishei vannak. Szerintem az egyik legnaprakészebb lakkmárka.
    Szilvia: Oh, arra a nudera én is kíváncsi lennék. A Wishlist készül, sajnos hosszabb mint vártam :D lehet fel fogom osztani márkákra :D
    Zsoszó Sakklakk: Örülök, hogy tetszik :)
    M.: IGEN! :D Nem jutott eszembe mihez hasonlítsam, de igen, padlizsán! Köszi! :D
    Kaludia: :) Na, örülök, hogy tudtam olyat mutatni amit esetleg nem vennél le a polcról, de így talán igen :)
    Audrey80: :) köszi
    Fru: Bizony, szét kell nézni köztük, mert valami csodás színeket lehet kifogni.
    beu smile: Egyetértünk :)
    You You: Ugye? Szerintem is :)
    djkaty: Igen, csodás. És megtaláltam hozzá az egyik legszebb párost, majd hamarosan mutatok vele manikűrt :)
    Moon Angel: :) nagyon szép szerintem is!
    Thimmyke: :) Örülök, hogy neked is tetszik.
    pampuska: :D
    Elíz: Szerintem is, nagyon jól eltalálták!

    VálaszTörlés