csütörtök, december 11, 2014

Lakkteszt | Zoya - Charla


Mai lakkteszt alanyunk egy olyan szépség, ami már elég rég óta megvan, többször is használtam már, de a mai napig nem tudom eldönteni, hogyan viszonyuljak hozzá. Ez a bizonytalanságom több tényezőből tevődik össze, mégpedig a következőkből:
- azt hittem kékebb lesz, de ez teljesen zöld (ami önmagában nem baj, mert imádom a zöldet, csak ha az ember úgy gondolja, hogy kék lakkot vett leheletnyi zöld árnyalattal és pont az ellenkezőjét kapja akkor...hát értitek...)
- 3-4!!!! rétegben fed :( :( :(
- megfogja a bőrt lemosáskor, illetve nagyon picit a körmöt is besárgítja alaplakk ellenére is.

Akciósan vettem, aminek így utólag még jobban örülök, mert teljes áron igencsak lefelé görbült volna a szám sarka. Azt hinné az ember, hogy Zoya-val nem foghat mellé (éppen ezért utána sem olvastam a lakknak)...nagy hiba volt.


A kis kesergés után azért írok arról is, hogy valójában mennyire gyönyörű ez a lakk, mert kétséget kizáróan az. Elég ha megnézitek a képeket. Varázslatos zöld színe van, leheletnyi kékkel fűszerezve. A lakk egy zöld jelly alapban úszkáló pehely-tömkeleg. Szóval nem is tudom, hogy mit mondjak a finishre, mert igazából pelyhes lakk, de felépítve a színt fólia hatást kapunk. A kis pelyhecskék aranyból, zöldön keresztül hajlanak kékbe. Árnyékban jól kivehetőek a pelyhek, míg közvetlen fényt kapva inkább csillogónak mondanám a lakkot (lásd 2 képpel lejjebb).
A hüvelyk ujjamra kellett a 4 réteg (a nagyobb körömfelület miatt), míg a többire elég volt a 3. Ilyen sok réteg mellett a száradási ideje is romlik, de azért még bőven benne van az átlagos kategóriában. Szép fényesre szárad.
Mivel ennyire gyenge a fedése, ezért fedőlakként is kipróbáltam feketén, kéken és 2 fajta zöldön, erről képeket a bejegyzés végén találtok (nekem a fekete és kék változat tetszik a legjobban).

Szóval tényleg vegyesek az érzéseim. Így utólag talán nem venném meg (teljes áron tuti nem), hanem inkább a Remy-t választanám helyette.


Közvetlen fényben.










Hogy tetszik? Volt már rossz tapasztalatok a márkával?

20 megjegyzés:

  1. Nagyon szép szín. Nekem csak a Gloria van meg, de az tökéletes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem sem volt problémám a Paytonnal és a Hazellel, csak ebbe sikerült belenyúlni. Mondjuk nem egy akkora nagy probléma, simán fogom így is használni :)

      Törlés
  2. Ezek a színek szeretik megfogni a körmöt, pedig nagyon szép, jól áll. Ha fekete alapra kensz két réteget, talán jobban fed. És kevésbé fogy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen sajnos, de már ennyi pénzért megcsinálhatnák úgy a formulát, hogy ne fogjon :D Valószínűleg sötétkék vagy sötétzöld alapra fogom legközelebb kenni, feketén csak a pelyhek látszanának (mint ahogyan a lenti képeken is), a szín nem.

      Törlés
  3. Öhm, én kéknek látom :D Önmagában nekem kicsit sok, de fekete alapon tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmm...még a legelső üveges képen is? Ott a legzöldebb és a körmökön is kb. olyan a színe, de hát elég nehéz fotózni, plusz a monitorok is mást mutatnak...

      Törlés
  4. Feketén nagyon jól néz ki.
    Sajnos ez a lakk nem az én lakkom,nekem nem tetszik,annak ellenére,hogy rajtad nagyon szépen fest.

    VálaszTörlés
  5. Kicsit hasonlít az Essence - Galactic Glam-ra, nem? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valóban. Csak ebben szerintem több a pehely.

      Törlés
  6. Lehet én is rányúltam volna, mivel türkiznek érzékelem. Az ilyen színek megbabonáznak... :D

    VálaszTörlés
  7. Van egy hasonló lakkom, igaz az nem ilyen fancy dolog, csak egy Essence. :D Már nem is lehet kapni. Azt hiszem valami Galactic Glam vagy hasonló neve van. :)
    De persze ez szebb. :D :P

    VálaszTörlés
  8. Csatlakozom az előttem szólóhoz, az Essence tényleg nagyon hasonlít erre a Zoyára :) Sajnos abban a tulajdonságában is, hogy elszínezi a körmöket és a bőrt :( Pedig annyira szép ez a színkombináció! Brühühü...

    VálaszTörlés
  9. Igazán kár érte, csodaszép színe van!:) nekem még nem volt dolgom Zoya lakkal, így véleménymet sem tudok mondani róla. Az viszont tény, hogy egy márkás lakktól többet várna el az ember lánya.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát az biztos...és hiába kék vagy zöld, akkor is kéne tudniuk csinálni olyan formulát ami nem színez...a piCture pOlish legbrutálabb kékje, az Instinct egyáltalán nem színez el semmit.

      Törlés
  10. Nekem is rögtön az essence lakk ugrott be róla. Kár a sok rétegért, mert gyönyörű szín :)

    VálaszTörlés
  11. Hát a színe nagyon tetszik, szép sellős, de ez a két legrosszabb tulajdonság szerintem, ami a lakkoknál előfordulhat :(

    VálaszTörlés
  12. Fűűűű, ez eszméletlen szép! *.*

    VálaszTörlés