szombat, december 05, 2015

ILNP | Paper Route, Poetry, Glory, First Class


Még mielőtt megmutatnám miket választottam az ILNP téli kollekciójából, illene bemutatni négy, pár hete rendelt lakkot is a márkától. Ezek olyan darabok, amiket régóta meg akartam vásárolni.
Nagyon tetszik mind a négy, örülök, hogy végre sikerült beszereznem őket. Az üveg/ecset makrók természetes fényben készültek egyébként, de a swatchok egy része is, ezt majd jelzem az adott képeknél.


Kezdjük a legvilágosabbal. A Paper Route a 2015-ös nyári kollekció tagja volt, így elég sok időm volt átgondolni, hogy kell-e vagy sem. Féltem ugyanis, hogy túl sok réteges vagy túl szürke lesz. Szerencsére 3 közepes réteg elég belőle, és a színe is nagyon tetszik. Nem teljesen fehér, mondhatjuk piszkos fehérnek vagy nagyon világos szürkének. Teljesen jó téli lakknak is, sőt nekem inkább téli mint nyári. A crelly alapban holo pelyhecskék vannak, amik nagyon szép szórt (scatter) holo effektet eredményeznek. Felfedezhető benne egy lágy arany fény is bizonyos fényviszonyokban.


Bátran ajánlom ezt a lakkot, nagyon elegáns önmagában, de tökéletes nail art alap is, így teljesen személyre szabható. Ultra Chrome pelyhes lakkok is nagyon jól mutatnak rajta.







A Poetry-n nagyon sokat gondolkodtam. A 2015-ös tavaszi kollekció része volt, és mivel a Black Orchid volt eredetileg felírva a kívánságlistára ezért nagyon nehezen tudtam eldönteni, hogy melyiket vegyem. Végül a Poetry lett a befutó (nagy részt találomra), de úgy érzem, hogy jól döntöttem. Mostanában nem vagyok jó viszonyban a lilákkal, illetve egyszerűen nem kívánom őket, de a Poetry az utóbbi időben 2x is volt rajtam, ami nálam nagy szó. Az alap egy mély szilva szín gyenge holo-val, de van benne pink mikropehely is, ami ráadásul hol pinkesebb hol vörösesebb. Ez pl. az ecset makrón és az üvegen látszik a legjobban (ezeken a képeken a legélethűbb a szín).


Két könnyed réteg elég is volt belőle, nagyon szépen fed. Igazából nekem nem is nagyon kellene bele a holo, a pink mikropehely játékát sokkal jobban élvezem, de azért a lágy holo egy nagyon szép kékséget visz a lakkba, úgyhogy mégiscsak úgy jó ez a lakk úgy ahogy van :) Ismét egy olyan szín, amit inkább ősszel/télen hordok és nem pedig tavasszal, nem is értem miért akkor jelent meg.






Természetes fényben készült kép.


A Glory ízig-vérig őszi lakk, egy üveg lehullott falevél. Ezzel megint gondban voltam, mert a swatchok jó része mesterséges fényben készült, az pedig nagyon nem mutatja meg a multikróm lakkok uralkodó színeit, ezért kicsit félve rendeltem meg. arany/bronz pelyhesem ugyanis már van, ezért csak reménykedtem, hogy azt az őszi narancsos-vöröses csodát kapom amit elképzeltem magamban. És így is lett.


Ehhez a lakkhoz az összes képet odakint készítettem (ezért ennyire szemcsések/zajosak a képek), nagykabátban és pizsamában :DD Így gyakorlatilag az összes szín látható amit a lakk felvonultat. Egészen a sárgától megkezdve a narancs különböző árnyalatain és a vörösön át még magenta, sőt néha lila is felfedezhető a lakkban. Az uralkodó színe azonban a narancsos-vörös, ezt látom a legtöbbször a körmeimen.
Fedőlakként először a Paper Route-on próbáltam ki, majd felszivacsoztam, végül a Poetry-re is rákentem (mert mér' ne?!) és azon is istenien mutatott. Fedőlakként egy réteget használtam mindenhol, szerintem pont elég pelyhet vesz fel az ecset.










Már negyedszer írom le, de a First Class-on is sokat gondolkodtam :D Imádom ezt a finisht, amit az ILNP (újabban) Ultra Metallics-nak hív (eddig Precious Metals volt a neve, nekem ez jobban is tetszett). Ebből a finishből ezek a színek vannak meg nekem: Fame, Happily Ever After, Clockwork, Shoreline, illetve az új téli kollekcióból is megvettem kettőt (kilétük egyenlőre legyen titok). Főleg a Shoreline miatt nem voltam biztos, hogy kell-e nekem ez a lakk, mivel a Shoreline eléggé ezüstös rajtam (és nem pedig világoskék) (hmmm...lehet nem ártott volna egy összehasonlító kép is...bár ITT van egy amin rajta van az összes szín...kivéve a Shoreline-t :D). Végül a gyűjtőszenvedélyem az ésszerűség fölé kerekedett.


És nem bántam meg. A First Class valóban ezüst, de inkább sötét, olyan mint az antikolt ezüst ékszerek. Napsütésben holózik ezerrel, árnyékban pedig ezüstösen csillog-villog. Két réteg kell belőle, ráadásul a felülete egyáltalán nem lesz egyenetlen, egy réteg fedőlakk elég rá. Lemosni is könnyű.





Természetes fényben készült kép.

Hát szóval nagyon örülök mindegyik lakknak, végre kihúzhattam párat az egyre csak növekvő kívánságlistámról. Mind a négy lakkot a Nailland-től rendeltem és jelenleg a Glory kivételével elérhetőek a webshopban:

Bocsi megint a sok képért, remélem nem bántátok, hogy sokat kellett görgetni :D
A jövő hét során megmutatom a négy téli kollekciós lakkot is amit tegnap hozott a futár, jajj csodálatosan néznek ki azok is :)))

Mit gondoltok ezekről a színekről?

5 megjegyzés:

  1. Csodásak a képeid! A Paper Route nálam kívánságlistás, de mivel rendelni tudok csak, egy lakkot mégsem lehet. Ilyenkor nagyon sajnálom, hogy nem Bp.-en lakom vagy nincs a közelben Nailland.

    VálaszTörlés
  2. Makró képeken nagyon tetszik, viszont körömre felvíve már csak a barnás topper-szerű jön be, az viszont nagyon-nagyon. :)

    VálaszTörlés
  3. A PR-on sokat gondolkodtam de végül a Cbl Fairy Dust lett a kiválasztott és mivel megvan a lakodom is, mar feleslegesnek gondoltam, de ha elhitetem magammal hogy ez tök más akkor biztos hazajön annyira szép. A Glory megvan és imádom. Én annyira vágytam egy lilára az elmúlt hetekben végül a PLL lett a kiválasztott, a Poetry nekem túl hideg. A metalos finisht még nem tudom szereti-e a szemem, van 3 de néha olyan ahw, mondjuk díszítve szuper. Kíváncsian várom miket választottál az ünnepi színekből, felém is úton vannak a kiválasztottak :) na jó még egy be fog csúszni az tuti.

    VálaszTörlés