vasárnap, június 28, 2015

WNAC June | Glitter pattern


Az utolsó júniusi WNAC-ben valamilyen glitteres mintát kellett készítenünk. Természetesen full glitter maniban gondolkodtam, ehhez még mellé jött az egyik kedvenc mintám, a virágminta, így ki is találtam, hogy mit szeretnék.
Először feketére (illetve a gyűrűs ujjamat pirosra) lakkoztam a körmeimet, majd száradás után pink akril festékkel felfestettem a rózsamintát, illetve zölddel a leveleket és a szárakat. Ez után jöttek a glitterek. A fekete hátteret fekete, holografikus glitterrel raktam ki, a leveleket, szárakat 2 féle zöld glitterrel, a rózsákat pedig pirossal, magentával és világos rózsaszínnel. Fedőlakk után még fekete akril festékkel megfestettem a körvonalakat is.


Nekem baromira tetszett, de csak az egyik kezemre csináltam meg, így is 2 órába telt az egész. Ráadásul sajnos vastag is lett ugye a sok glitter és fedőlakk miatt, úgyhogy nem sokáig élveztem a látványt (plusz másnap diplomaosztó volt és oda azért csak nem megyek felemás kézzel :D). Sajnos a fényképezést is nehezen tűrte, ahhoz hogy szépen látszódjon a minta egy bizonyos szögben kellett tartanom a kezem, egyébként a fedőlakk becsillogott (lásd előző kép), és nem látszott rendesen a minta. Úgyhogy nem hoztam róla túl sok képet.
Nagyon megtetszett ez a technika, szerintem fogok még valami hasonlót készíteni, mert baromi jól tud kinézni :)



Hogy tetszik?

27 megjegyzés:

  1. Gyönyörűséges! Megérte a 2 óra munka minden percét! :D Sajnálatos, hogy csak rövid életet élt. :) Kíváncsi vagyok, milyen formában fog újra felbukkanni nálad! ;)

    VálaszTörlés
  2. Eszméletlen! Nem semmi munka, nagyon szép lett! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon sok szep manikurt lattam mar, de ez a legeslegszebb. Le a kalappal, hogy ennyit szoszmotoltel vele:)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóóh, köszönöm szépen :))) Hát tudod, a szépségért meg kell szenvedni :D

      Törlés
  4. hát ez nem semmi. elképesztően szép. O.o sose lenne hozzá türelmem. :D

    VálaszTörlés
  5. wow, ez tényleg gyönyörű, ha már le kellett mosni, még jó, hogy a blogon meg van örökítve :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Nagyon sok manikűr kizárólag a blog kedvéért készül (különböző kihívások, egyéb őrült elgondolások), és csak rövid életet élnek. Ha minden manikűrt fent hagynék 2-3 napig, akkor kb. 100 éves koromra sem érnék a végére az ötleteimnek :D

      Törlés
  6. Az első gondolatom: nem vagy normális :D Gyönyörű lett *-*

    VálaszTörlés
  7. egyszerűen csodálatos ez a manikűr!!!

    VálaszTörlés
  8. Atyaég, hogy neked mi mindenre van türelmed! *.* Fantasztikus lett, elsőre rögtön a Szépség és a Szörnyetegben látható rózsás mozaik ablak ugrott be róla :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Igen, instán is sokan írták, hogy az ugrott be nekik :)

      Törlés