hétfő, február 16, 2015

Tutorial | Opál köröm


Időről időre megpróbálom megalkotni magamnak az opál körmöket, eddig háromszor próbáltam, úgy érzem ez a harmadik már alakul. Mivel a kedvenc kövem az opál ezért mindenképpen szeretném egyszer tökéletesíteni a körmökre varázsolását. A mostani már tényleg nem rossz, de azért még mindig bele tudok kötni :D Ennek ellenére hoztam hozzá egy tutorialt, mert befotóztam és akkor már miért ne :)
Először nézegessünk pár képet, aztán pedig jön a képes tutorial egy kis magyarázattal.


Csak két körmömre készítettem el az opálos manikűrt, de hogy a többi is ennél a kristályos, szilánkos vonalnál maradjon az egyik kék franken lakkommal festettem ki őket. A franken lakk alapja kék jelly (sima kék lakk + színtelen lakk) és öntöttem hozzá pelyhes fedőlakkot, illetve a végén még külön pelyheket is szórtam bele. Nagyon tetszik, bár elviselt volna egy harmadik réteget is. Csak, hogy el ne maradjon a csicsa, kis fém háromszögekkel is díszítettem ezeket a kék körmöket.
A fények nem voltak túl jók, így a képek többségén alig lehet látni azt a tipikus opálos játékot, de azért sikerült olyan képet is lőnöm amin látszik :)


Jó fényben. Itt tényleg látszik a lényeg :)






Fehér alappal érdemes kezdeni, de nem kell túlstresszelni, nem kell, hogy tökéletes legyen, 1 réteg csíkozós fehér is elég. Száradás után szivaccsal 3 színt ütögettem fel: kék, sárga, korall. Fontos, hogy hagyjunk ki fehér részeket is! És itt jön az 1. tanulság: inkább pasztell színeket lenne érdemes használni, nem ilyen erőseket mint amiket én használtam. Egy kicsit lehet korrigálni az élénkséget egy francia nude lakkal (4. kép) ami abban is segít, hogy kicsit összemossa a színeket. Ha ez megszáradt, jégfólia darabkákat ragasszunk fel a körömre (5. kép), érdemes körömragasztót használni, ellenben ha csak sima átlátszó lakkal próbálkozunk, akkor egy év mire rá tudjuk lapítgatni a körömre (ez volt a 2. tanulság...én sajna egy évig küszködtem). Ez után az egész körmöt kilakkozzuk egy pelyhes fedőlakkal (én Born Pretty-s pelyhes lakkot használtam). Végül az utolsó lépésként kis pacákat festettem ide-oda az Essence Galaxy Flakes lakkal (23 rock my world - azt hiszem pont most távozik örökre úgyhogy érdemes lecsapni rá). Végül nem árt fedőlakkot is tenni rá.

Hát nem mondom, hogy nem macerás, de legalább túl sok kézügyesség nem kell hozzá.
Egyébként meg lehet próbálni fóliára elkészíteni, majd száradás után köröket lyukasztani belőle vagy háromszögeket, szerintem fekete lakkra felragasztva nagyon jól mutatna.


Hogy tetszik?
Nektek melyik a kedvenc követek/drágakövetek stb?

27 megjegyzés:

  1. Ez gyönyörű, el sem hiszem, hogy ilyen van. És nem félsz megosztani, hogy kell csinálni :) Nekem az ametiszt tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Már miért félnék megosztani? :D Ú, az ametiszt is szépséges! :)

      Törlés
  2. Ah ez tényleg gyönyörű! Megéri a fáradságot :) de a kék franken lakkodért is oda vagyok, valami hasonlót kellene nekem is készítenem *-*

    VálaszTörlés
  3. Oh, nem találok szavakat....nagyon-nagyon tetszik, zseniális vagy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés
  4. Úristen! Ez brutálisan szép! Komolyan mondom, amit te itt néha leművelsz az már világszínvonalban is fenomenális. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszönöm! Hát igyekszem :)

      Törlés
  5. Elképesztően szép lett. :)

    VálaszTörlés
  6. Én komolyan nem találok szavakat... nem is tudom már tovább ragozni, mennyire rajongok az alkotásaidért, egyszerűen zseni vagy! :D

    VálaszTörlés
  7. Erre nyugodtan lehet mondani, hogy mesés!! (-:

    VálaszTörlés
  8. Hát ez eszméletlenül szép, totál beleszerelmesedtem, hihetetlenül ügyes vagy *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszike, örülök, hogy tetszik!

      Törlés
  9. Megáll az ész! :) Hihetetlen milyen ötleteid vannak. Csodás! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) köszi! Régóta akartam már ilyesmit készíteni, harmadjára végre sikerült is nagyjából :D

      Törlés
  10. Nagyon jó lett és szerintem nagyon átadja az opál hangulatát. Nekem is az az egyik kedvenc kövem, de még a lapis lazurit is imádom. Egyetértek az összes előttem szólóval!Szuper lett!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) A lapis lazuri is nagyon szép, bár nekem jöhet minden, ami kék :D

      Törlés
  11. Csak bámulom, olyan csodás! Főleg a közeli képek...eszement jó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Igen, sajnos nem volt túl jó fény amikor az egész manikűrről csináltam a képeket, a közeli képek hideg fényes lámpánál készültek.

      Törlés
  12. Csodálatos, ismét keresem az államat... :) Nagyon tehetséges vagy!

    VálaszTörlés