szombat, február 21, 2015

Lakkteszt | ILNP - Luna


Amikor megláttam az első sneak-peak fotókat az ILNP Ultra Chrome Flakies kollekcióról, akkor kb. percekig meredten bámultam a monitort, mert úgy éreztem ezt a kollekciót kifejezetten nekem készítették. Mégpedig azért támadtak ilyen szentimentális érzéseim, mert a két a kedvenc finishem (pelyhes és multikróm) van összeboronálva ebben az elképesztően csodálatos kollekcióban. Ennek megfelelően (és ismerve a balszerencsére való hajlamomat) nem kicsit kacifántos a mi történetünk.
Amikor első körben elő lehetett rendelni az ILNP lakkokból, akkor a Gaia és az Electric Carnival mellett döntöttem. Ekkoriban még nem volt róluk elég swatch, és ezek tűntek kihagyhatatlannak. Aztán mindent felborított az ILNP szállítmány késése, ekkor vissza is mondtam az előrendelést, és inkább Dance Legend multikróm lakkokat vettem. Amikor pedig végre megérkeztek a csodalakkok, este, amikor gép elé kerültem már csak 3 színből volt készleten a Nailland webshopban. Természetesen a Gaia és az Electric Carnival nem ezek közé tartozott. De függőségem miatt nem várhattam tovább eme pelyhes csodák kipróbálásával ezért megrendeltem a 3 készleten lévő közül azt a kettőt ami a leginkább tetszett, mégpedig a Cold Fusiont és a Lunát.
És hogy én mennyire örülök, hogy nem a Gaia került hozzám! Ugyanis azt hittem, hogy az is egy nagyrészt kék lakk lesz, de az egyre bővülő swatch készlet rávilágított, hogy az zöld. Ne értsétek félre, imádom a zöldet, minden árnyalatát, de már annyira elegem van, hogy amikor kék lakkot akarok venni az mindig zöldnek bizonyul..:D Szóval a kezdeti szerencsétlenség átalakult szerencsévé, a kéknek hitt Gaia helyett pedig a valóban kék Cold Fusion lett az enyém! És mint kiderült az Electric Carnival helyett a Neon Rosebud lesz a befutó, úgyhogy mégegyszer hurrá amiért visszamondtam az előrendelésemet. Már csak azt várom, hogy legyen egy kis "felesleges" költenivalóm, nagyon remélem, hogy addig nem fogy el a webshopból :S
Egyébként az Open Fields is nagyon tetszik illetve a jövőben fennáll annak is a "veszélye", hogy végül az Electric Carnivalt is megszerzem, de jelenleg a wishlist elején a Neon Rosebud áll.


Mai tesztelési alanyom a Luna lesz, amit egy picit elhanyagolt árnyalatnak érzek. Pedig nagyon szépséges és szerintem sokak által hordható árnyalat lenne. A fő színek a következők: rózsaszín, lila, teal, türkiz. Leginkább a Dance Legend Sulley-hoz tudom hasonlítani, csak a Lunában több a rózsaszín. A képeken szivaccsal vittem fel a pucér körmeimre, így teljesen fed és csodás multikrómos felületet eredményez. Fedőlakként is lehet használni egy vagy több rétegben. A bejegyzés alján találtok körömmargarétás képeket, ahol feketén, fehéren, és színes lakkokon is kipróbáltam 1 rétegben a lakkot. Hogy nekem melyik színeken tetszik a legjobban, azt majd ott lent elolvashatjátok.

Tehát mint említettem szivacsot ragadtam, az ecsettel a szivacsra kentem a lakkot, majd a szivacsot rányomkodtam a körmömre. Viszonylag könnyen lehet koordinálni a pelyheket, hiszen ha kimaradt egy pici folt valahol, akkor csak a szivacs csücskére kell kenni egy picit lakkból és azt kell odanyomkodni a foltra. Ez a módszer azonban elég "piszkos" lehet, én először a körömágyamat körbekentem Mehron liquid latex-el (amit Ági bejegyzése után rendeltem meg, ebayről) megvártam amíg megszárad (gyorsan szárad), majd utána nyomkodtam fel a pelyheket a szivaccsal, végül lehúztam a latexet, így megkíméltem a bőrömet egy jó adag acetontól. Azért persze nem árt még egy picit takarítgatni a körömágynál, hogy formásabb legyen a széle.

A lakk lemosásának egyszerűségét én is csak bizonyítani tudom. Nagyon érdekes egyébként, amikor elkezdem dörzsölgetni a körmömet a lakklemosós vattapamaccsal, akkor olyan mintha feloldódnának a pelyhek (mert több mint valószínű, hogy így is van :D), és végül a pamacson csak egy szürkés szín marad, olyan mintha egy szürkés lakkot mostam volna le. Szóval semmi nyoma a pelyheknek, nem tapadnak oda levakarhatatlanul a körömhöz mint egy átlagos pelyhes lakk esetében. Nem fogja meg a körmöt, vagy a bőrt.

A képeken egyébként fedőlakk nélkül láthatjátok, a krómos felület alapból nagyon fényes, de mindenképpen javaslok rá fedőlakkot, mert lehet, hogy hamar kopna (a lemosásból kiindulva lehet gyorsabban kopnak a pelyhek), bár ezt nem tudom megerősíteni, mert a képek elkészülése után tettem rá fedőlakkot.

A képek különböző fényviszonyok mellett készültek (kint, bent, borús időben, árnyékban de napsütéses meleg fényben), van amikor a lila érvényesül jobban, van amikor a rózsaszín, de ez a teales türkizes szín mindig ott van.

Ne felejtsétek el lecsekkolni a bejegyzés alján a színes lakkokra kent verziókat is, mert szerintem azokkal is nagyon jól mutat!











Nos tehát, a margarétás képek. Beszámoztam a színeket, hogyha esetleg kíváncsi valaki az alapszín nevére, akkor kommentben kérdezzen, ide nem írtam ki (csak párat), mert elég sok színt teszteltem. És mint fent már említettem a Luna 1 rétegben látható!


Érdekes módon nekem fehéren és feketén nem nagyon tetszik, akkor már inkább önmagában vagy valami izgalmas alappal. A két nude lakkon imádom (2., 3.) de főleg a 3. ami egyébként az Essie Lady Like.


Szerintem a kékeken és zöldeken is istenien mutat, de főleg a 6. menta szín a befutó nálam.


Világos lilán is szép, a 12-es egyébként a kék holos Moyra, azon is nagyon izgalmas, de a 13, 14 szürkék és a 15. arany-bronz duokróm is elnyerte a tetszésemet.


Azt hiszem, hogy a kedvenc alapom a 16-os (Dance Legend Boo), lehet hogy már kicsit sok, de áhhh...akkor is imádom.
A következő 2 szín külön margarétán volt. Ez a rosegold is csodás alap szerintem a Lunához.


És akkor innentől ugyanazok mint eddig, csak közelebbről. Bocsi, borzalmasan hosszú ez a bejegyzés, de ha valamiért ennyire oda vagyok abból ilyen kisregény kaliberű bejegyzések születnek :D












Nektek tetszenek ezek a típusú lakkok?
Ha igen melyik szín a kedvenc?

41 megjegyzés:

  1. Hmm, van pár szín, amin igencsak bejön, és még én is azt mondanám, hogy igen, így biztosan felkenném... Nem lesz ez így jó :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Hát igen, elég csábosan kacsintgat 1-2 színre kenve. És sajnos engem az egész kollekció hívogat, csak ne lenne ilyen piszok drága :/

      Törlés
  2. Nekem csak magában tetszik, teljes fedéssel, de úgy aztán bámulatos!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, úgy adja ki magából a maximumot, csak sajna így elég gyorsan fogy :(

      Törlés
  3. Istenem, de szép :O Pedig alapból nem vagyok nagy lakk-addict, ráadásul a pasztellek vagy a nagyon sötét árnyalatok a kedvenceim.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát akkor ez a lakk tényleg nem a komfort zónádon belül van. De azért néha jó kipróbálni valami újat :)

      Törlés
  4. Ah...önmagában! Disco Inferno! :D

    VálaszTörlés
  5. Jóságos!!! Én még életemben nem láttam ilyen szépet! Önmagában a legjobb, ezt a lakkot egyszerűen muszáj beszereznem! *.* Olyan természetfelettien gyönyörű!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :))) Örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet :)

      Törlés
  6. Úristen. Gyönyörű, erre nincsenek szavak! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is csak csendben csodáljuk *-*

      Törlés
  7. Csodaszépek a képek, de szerencsére ezek a lakkok valamiért nem jönnek be nekem. Pedig szeretem az extrém színeket a körmeimen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülj neki, én már látom a vesztemet ebben a kollekcióban :D

      Törlés
  8. Hát ez valami eszméletlen! Beleszerettem, kell, levadászom.

    VálaszTörlés
  9. Eddig csak ez az egy szín fogott meg a kollekcióból, de ő nagyon. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Örülök, hogy legalább ez az egy tetszik.

      Törlés
  10. Eddig azt hittem, hogy a Metropolis mellé nem kell nekem a Luna, de annyira csodálatosak a képeid, hogy sírok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D De aztán majd nem engem szidni a végén! Mondjuk szerintem ezekből a lakkokból sohasem elég :)

      Törlés
  11. Végem vaaaaaaan! És én még azt hittem, az Electric Carnival a legszebb...áhh, kész, be kell szereznem a Luna-t!
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs olyan, hogy legszebb, ebben a kollekcióban nincs :D De tény, hogy az Electric Carnival az egyik legszebb...no meg ez...meg a...:D

      Törlés
  12. Ójaj, hát nagyon jó, hogy te is imádod a metálos finisű lakkokat, és aztán ilyen sok képet csinálsz, és ahh annyira szép, nekem is kell*.* A pénztárcám nem lesz hálás:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Add át a pénztárcádnak a bocsánat kérésemet :) De hidd el, ezért a lakkért megéri kicsit spórolni.

      Törlés
  13. Gyönyörű színe van! :)
    Nagyon jó képeket készítettél. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, igyekeztem, bár nem egyszerű eset :D

      Törlés
  14. Hu ez nagyon szép lakk.Annyira nem vagyok oda az ilyen fajtáért,de kihoztad belőle azt a szépséget,ami igazán magával ragadó :)
    Külön öröm,hogy bevált neked is bevált a latex,és köszönöm,hogy megemlítettél a bejegyzésben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs mit, szuper ötlet ez a latex, azóta öröm átmenetes manit készíteni :D

      Törlés
  15. Ah na jó, nekem meg a Luna ugrott a listám élére, pedig azt hittem nekem ebből egy se kell khm..;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Bocsika :D De azért örülök, hogy terjeszteni tudom a kollekció iránti imádatomat :D

      Törlés
  16. Nagyon tetszik, de nem tudom, kihasználnám-e :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, trükkös darab, mert szívem szerint nem nagyon festenék rá nail artot. De pl. ha csak egy körmön használjuk akkor nagyon fel tud dobni bármilyen manikűrt és viszonylag sok színnel kompatibilis.

      Törlés
  17. Eszméletlen gyönyörű képeket készítettél! :)) Én pont a Suelley-vel társítottam, úgy nagyon tetszett, de önmagában még nem kentem fel, mert féltem a lemosástól. De ezt a szivacsos technikát muszáj lesz kipróbálnom, mert elképesztően gyönyörű lett a manikűröd!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne félj a lemosástól, pikk-pakk megvan! Így szivaccsal pedig hamarabb megvan a teljes fedés mint 3-4 réteget simán felkenni, ráadásul így nem lesz olyan vastag.

      Törlés
  18. Válaszok
    1. Nagyon jól kitalálták, az biztos.

      Törlés
  19. Hmm nagyon különleges lakkocska :) Tetszik magában, úgy nagyon ütős, de a színekre felkenve is jól mutat, legjobban talán a nude-on és a mentán tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a nude és menta nálam is nyerő! :)

      Törlés
  20. OMG! Berosálok, olyan szép! :D :D :D
    Eddig úgy gondoltam, sosem adnék ki ennyi pénzt egy körömlakkért, de most igazán elgondolkodtam...
    Önmagában a legszebb, fedőlakként nem hiszem, hogy használnám. És nem baj, ha sok a kép, ha ilyen szép lakkról van szó, még többet is szívesen nézegetnék! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát elég húzós az ára, de szerintem egyszer kétszer belefér, pl. szülinapra, Karácsonyra meglepni magunkat, mert az ilyenek megérik. De pl. egy sima krém piCture pOlishért én se adnék ki 3200 Ft-ot, akármennyire is jó a minőségük.

      Törlés
  21. Te jó ég, mint valami unikornis szarv, gyönyörűűű! *.*

    VálaszTörlés