péntek, január 09, 2015

Újévi nyereményjáték



Ha már Karácsonykor kimaradtam a nyereményjátékozásból, akkor most indítok egyet. Már egy ideje gyűjtögetem nektek a dolgokat, na persze nem kell túl nagy valamire gondolni, de azért remélem tetszeni fog. Az eddigi nyereményjátékaimhoz képest lesz egy kis változás, ugyanis 2 csomag is lesz, de van pár korlátozás, hogy ki melyiket nyerheti meg. Pár bloggernél már láttam ezt a feltételt, és nagyon igazságosnak tartom, így én is bevezetem. A feltétel pedig az, hogy az 1. csomag megnyerését kommenteléshez kötöm.
Tehát az 1. csomagra csak azok jelentkezését várom, akik már legalább 1 db kommentet írtak a blogra (ebbe nem tartoznak bele az eddigi nyereményjátékokhoz írt kommentek és az ehhez a bejegyzéshez érkező kommentek!). Úgy gondolom igazán nem kérek sokat. Viszont aki eddig nem kommentelt, vagy most talált rá a blogra azoknak is van itt pár apróság, igaz jóval csekélyebb a nyeremény.
Plusz ami még a fenti képről lemaradt az két általam kreált franken lakk, tehát mindkét csomaghoz még jár 1-1 franken lakk.
Olvassatok tovább figyelmesen, hogy mik a nyeremények, illetve hogyan jelentkezhettek, mik a további szabályok.


Tehát az 1. csomagot csak azok nyerhetik meg akik eddig legalább egyszer kommenteltek. A jelentkezést mindenkinek a lelkiismeretére bízom, de ha a nyertes neve nem lesz ismerős, akkor emailben kérni fogom tőle a bejegyzésem linkjét ahová kommentelt.

Nos, ebben a csomagban a következő nyeremények találhatóak:

- Models Own - Mystic Mauve (teszt róla ITT
- China Glaze - Bells Will Be Blinging (Még a tavalyi karácsonyi szett része volt amit megvettem magamnak, de ezt a lakkot csak kipróbáltam, nem az én világom így remélem olyan gazdára lel akinek tetszeni fog)
- Golden Rose Rich Color 34
- Deborah Pret a Porter #66 (Magamnak is vettem egyet, a napokban lesz róla teszt!)
- körömágybőr tisztító ecset (én is ilyet használok az esetleges mellélakkozás letisztításához körömlakklemosóba vagy acetonba mártva)
- pink törtkagyló
- "színváltós" kristályok zacsiban
- körömdíszítő tárcsa (saját válogatás pár kedvencemből, nekem az itthoni mennyiség túl sok, illetve a rózsaszín dolgokat úgyse használnám soha)
+ a nyertes által választott franken lakk (lent találhatóak a swatchok)






 A 2. csomagért várom minden eddig nem kommentelő/új feliratkozó jelentkezését.
A csomag tartalma:

- Colour Alike 534
- körömágybőr tisztító ecset (én is ilyet használok az esetleges mellélakkozás letisztításához körömlakklemosóba vagy acetonba mártva)
- vegyes törtkagyló
- 4 db unikornis fém dísz
- 10 db szívecskés dísz (csak hátulról vannak megsérülve, direkt olyat válogattam ami elölről makulátlan)
- kb 20-30 db strassz
+ 1 franken lakk


-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nos, ami pedig a franken lakkokat illeti: mindkettő alapja az L.A. Girl - Brilliant Blue. Most, hogy már van Zoya Dream-em, így ezt szétpancsolhatom :D A Night Orchidban van még egy pici kék metálos lakk, illetve a többi alkotóelem sok-sok holografikus glitter.
A Night Orchidban van nagyobb ezüst holos hexagon glitter, illetve kisebb pink holo glitter.
A Wild Oceanban pedig apró csillámpor és kisebb hexagon glitter található.
Mindkét lakkba tettem golyót a könnyebb felrázás végett, ugyanis ezek a lakkok külön fognak válni, készüljetek is fel rá. Eléggé tömve van glitterrel, úgyhogy rázni kell rendesen, ha nagyon nem akar mozdulni akkor egy fogvájóval felkeverhetitek.
Mindkettő fed 2 rétegben, átlagos idő alatt szárad és a glitterek miatt "homoklakk" hatása van, a fedőlakkot ajánlom rájuk mindenképpen.

Mivel ezekből ez az egy-egy üveg készült így komolyan gondolkodom, hogy magamnak is kikeverem valamelyiket, csak tudnék dönteni, hogy melyiket :D

Nos tehát, a két lakk közül először az 1. csomag nyertese fog választani, a megmaradt lakk pedig a 2. csomag nyerteséhez kerül.

Görgessetek a bejegyzés aljára a Rafflecopter dobozkához, vagyis a jelentkezéshez, plusz elolvashatjátok a többi szabályt ami mindkét csomagra érvényes. 



Általános szabályok, melyek mindkét csomagra érvényesek:

- A játék január 31. éjfélig fog tartani, másnap kisorsolom a nyertest! 

- A rafflecopter dobozon keresztül tudtok jelentkezni. A nevetek és email címetek megadásával (vagy a facebook fiókotokkal) tudtok bejelentkezni. Az egyes pontok mellett található lefelé mutató nyíllal válik aktívvá az esély, ha kitöltötted, akkor az "Enter"-re kattintva érvényesítheted az esélyt.

- A jelentkezéshez kötelező feliratkozni nyilvánosan GFC-n VAGY Bloglovinon (mindkettőt az oldalsávban találjátok). Kötelező megadni egy email címet, amin értesíthetem a nyertest. Más kötelező pont nincs, a többi esély a két kötelező elem kitöltése után jelenik meg.

- Csak magyarországi címre postázok!

- A nyerteseket a megadott email címen fogom értesíteni. Az emailre 5 napjuk lesz válaszolni, ellenben újrasorsolok. Tehát mégegyszer, a nyertest február 1-én fogom értesíteni, írjátok fel telefonba vagy ahova akarjátok, reklamációt nem fogadok el!

Nem feltétel, de szívesen fogadok tanácsokat, megjegyzéseket bármiről kommentben. Mit szeretnétek, mi nem tetszik stb.

Sok sikert mindenkinek! :)



a Rafflecopter giveaway

a Rafflecopter giveaway

30 megjegyzés:

  1. Bloglovinon, ugyanezen a néven követlek. :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi! Igazán gyönyörűséges ajik! :))

    VálaszTörlés
  3. Szia! Köszi a játékot! Én véletlenül az első csomagért jelentkeztem, miközben nincs hozzá meg az egy kommentem :( Én nem tudom már kiszedni :( Ilyenkor mi a teendő?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem baj, majd én kitörlöm a jelentkezésedet. A második csomagért viszont nyugodtan jelentkezz! :)

      Törlés
  4. Jelentkeztem, köszönöm a lehetőséget :) Remélem egy kis tudás is jön a csomaggal együtt :D

    VálaszTörlés
  5. A Wild Ocean nagyon tetszik, de csak emiatt jelentkeznem nem lenne fair :)

    VálaszTörlés
  6. nagyon köszi a játékot, izgalmas nyereményeket válogattál össze. A franken lakkok csodásak, hirtelen választani sem tudnék közülük :)

    VálaszTörlés
  7. Szuper csomagok, köszönöm a lehetőséget. :) A franken lakkok! Ámulat!

    VálaszTörlés
  8. Fantasztikus játék, fantasztikus nyereményekért! Köszönöm a lehetőséget! :)

    A franken lakkok valami eszméletlenül csodásak, mindig csodáltam azokat, akik ilyen szépségeket tudnak alkotni :D Nekem mindig valami katasztrófa lesz, ha lakkot akarok csinálni :D

    VálaszTörlés
  9. Micsoda csomag! Köszönjük a játékot! :)

    VálaszTörlés
  10. Köszi a játékot, én is jelentkeztem :) az első csomagra jobban fájt volna a fogam, de minden annyira szép, a másodiknak is biztos nagyon örülnék. Az összes közül a China Glaze lakk a kedvencem!

    VálaszTörlés
  11. Köszönjük a játékot, fantasztikus mindkét csomag :) Azok a franken lakkok valami mesések *.*

    VálaszTörlés
  12. Köszönjük a játékot, a franken lakkok valami mesések :)

    VálaszTörlés
  13. Juj, véletlen az 1. csomagos dobozkát töltöttem ki! (a fene a buta fejem) :)
    Kérlek majd töröld ki!

    Nagyon tetszik a blogod, köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  14. Köszi a játékot, nagyon tetszenek a nyeremények, a franken lakkok is csodásak.

    VálaszTörlés
  15. Köszi a játékot! Még éppen beleférek, valami oknál fogva ma vettem észre. Nagyon szétszórt vagyok mostanában. :/ Nagyon szépek az ajándékok! (-:
    Én mindig csodálom a kézügyességed, mikor a szabad kézzel készített alkotásaidat nézegetem.^^

    VálaszTörlés
  16. Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  17. Köszönjük szépen a nyereményjátékot :)

    VálaszTörlés