hétfő, december 22, 2014

Lakkteszt | Moyra Metal Effect 301


Ma a Moyra bronz metál lakkjáról hoztam képeket. A lila (teszt róla ITT) után nagyon kíváncsi voltam erre is, illetve fogalmazzunk úgy, hogy nagyon jó minőségű a kollekció, de mivel arany és ezüst lakkom már van (a rózsaszínt pedig nem szeretem), ezért csak ezt a bronzot vettem még meg a lila mellé.
Tulajdonképpen azt tudom elmondani amit a lila tesójánál. Már egy rétegben is fed, ennek az a bizonyítéka, hogy a gyűrűs és a kis ujjamon 1 rétegben látjátok, a többin pedig 2 rétegben. Gyakorlatilag annyi a különbség az 1 és a 2 réteg között, hogy míg az 1 réteg elég rendesen kiemeli a köröm egyenetlenségeit, addig egy második réteggel ezeket el lehet tüntetni. De a fedésben teljesen ugyanolyanok.


Egy picit csíkozhat, és érdekes módon ennél a lakknál a többszöri ecsethúzást javasolnám, annyiszor simítgassátok az ecsettel amíg el nem tűnnek a csíkok. Azt is észrevettem, hogy ha csak 1 réteget használok, akkor az csíkmentesebb.
Fedőlakkot nem használtam, mint látjátok a lakk mattra/félmattra szárad, meglehetősen gyorsan. Nem is nagyon szaporítanám a szót, egy kiváló lakkról és kollekcióról van szó, bátran használjátok nyomdázáshoz is, nem fogtok csalódni. 



Vakuval.


Vakuval.
Melyik a kedvenc Moyra kollekciótok?

9 megjegyzés:

  1. Az arany és ezüst megvan, de magában nem szoktam felkenni, csak nyomdázáshoz vettem. Nekem minden kollekciót tetszik a Moyrától, közel van egy háztartási bolt, ahol olcsón tudok venni Moyrát, úgyhogy sokszor elcsábulok :) A régi színeket is szeretem, nekem azzal sincs semmi bajom, ami nem kollekciós.

    VálaszTörlés
  2. Na legalább látom felkenve is, és ráadásul tetszik is :) Tök jó! Kedvenc kollekció a Moyrától... Huh, nehéz kérdés. Mondanám a Metal Effect lakkokat, mert nagyon sokrétűek, de nem lenne igaz, mert kedvenceim még a Gel Look, a Sea Salt és a Holographic kollekciók is. Ide mindet nekem! :D

    VálaszTörlés
  3. Csodás így magában is, pedig nem jutott volna eszembe felkenni. Jól is áll Neked, én pedig lehet, hogy felkenem majd egy-két körömre egy maniban :-)

    VálaszTörlés
  4. Úristen ,ez a lakk ennyire szép???
    Most biztos hülyének nézel, de eddig csak azt tudtam,hogy bitang jó lakkozásra, nem tudtam,hogy ez önmagában is ennyire szépen mutat :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szépséges és fenséges ez a lakk! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  6. A Moyrától kedvenc kollekció? Hát ha azt nézem melyik kollekciót vettem meg tokkal vonóval, az a Metal Effect :D Viszont nagy rajongója vagyok a Gel Look lakkoknak is, valószínűleg abból is meglesz az egész széria, csak ahhoz több pénzt kéne költeni, mert sokan vannak, én meg ugye smucig vagyok... :)

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű szép árnyalat!

    VálaszTörlés
  8. Ez a legszebb metál finisű lakk a blogon, amit eddig láttam! Egyszerű, mégis gyönyörű, imádom.

    VálaszTörlés