hétfő, szeptember 01, 2014

31 day NAC | Day1: red


Elég nagy fába vágtam a fejszémet, ugyanis úgy döntöttem idén részt veszek a Chalkboard Nails által meghirdetett 31 napos kihíváson. Tehát a szeptemberem igencsak szorgos lesz nail art téren, ugyanis ha minden jól megy, akkor minden nap jelentkezni fogok az aznapi témával. Húzós lesz, de mivel előre dolgoztam szerintem bírni fogom. Azért kellett előre dolgoznom, mert 15-én kezdem az utolsó félévemet az egyetemen, és az összes lakkomat nem fogom hurcolászni hetente, gondolom ez érthető. Lehet ez kicsit csalás, bár szerintem nem, mert ugyanúgy naponta csinálom a manikűröket mióta eldöntöttem, pár hete, hogy részt szeretnék venni. Folyamatosan tervezem őket papíron, hogy ne kelljen az utolsó pillanatban kapkodni. A szivárványosra annyira jó ötletem van (már el is készítettem), alig várom, hogy megoszthassam veletek :)
A hónapban lesz 2 Nail Club is, azokat is csinálni fogom. Az egyiket tudom egyeztetni a 31 napos kihívással, de a másikat nem, ettől függetlenül töretlen szándékom, hogy ne hagyjak ki semmit.
A mai nap a piros színé, ezért egy régi elképzelést valósítottam meg, a vörös téglás falat :) Nem lett túl szabályos a téglák megfestése, de ettől függetlenül a közelmúlt egyik kedvenc nail artja lett, nagyon tetszik :)
Ha szeretnétek csatlakozni, akkor még nem késő, még ha 1-2 téma erejére is. Ajánlom elolvasásra a fenti linket, ott megtaláltok minden infót, "szabályt" a kihívással kapcsolatban.





Hogy tetszik?

4 megjegyzés:

  1. Mindig meglepsz :) Baromi jó lett, már láttam tumblr-ön :) Annak meg nagyon örülök, hogy minden nap lesz poszt!!!

    VálaszTörlés
  2. Nóra Korán: Köszi!
    Audrey80: :) Örülök, ha sikerül meglepni az olvasókat, ez volt a cél. Ha már kihívás akkor odateszem magam :D
    Nóra: köszi!

    VálaszTörlés