szerda, július 09, 2014

Pirate with a Golden Tooth


Tegnapi ígéretemhez híven ma egy kicsit bonyolultabb, odaülős manikűrt hoztam. Tegnap este, sorozat nézés közben pingáltam, nagyon élveztem, felüdülés volt. Először matrózos körmöket akartam, illetve legelőször egy horgony képe tárult fel lelki szemeim előtt, ezután jött volna a piros-fehér matrózminta, de a pasztellrózsaszín alappal nem biztos, hogy jól mutatott volna (bááár, annyira halvány az a rózsaszín, hogy valószínűleg nem zavart volna be...), ezért kicsit más irányba vittem a manikűrt. A horgony maradt, sőt kapott maga mellé egy kötél darabkát, kormánykereket, arany fogú kalózkoponyát és némi rózsát is. Be kell valljam nekem nagyon tetszik a végeredmény, bár a koponya lehetett volna jobb is, de első nekifutásra így sem rossz. Mivel a horgonyt mindenféleképpen fémesre terveztem, ezért "kénytelen" voltam a többi körmömbe is egy kis fémes csillogást csempészni. Így lett a kötél, a rózsa levelei, a kormánykerék egy része és a koponya egyik foga aranyból :)








Egyébként mindig is szerettem a kalózos történeteket, regényeket, filmeket, sorozatokat (Black Sails!!!), úgyhogy már ideje volt valamit alkotnom a témában. A matrózos manikűr sincs elfelejtve, valamikor készítek egy olyat is.


Nagyon sok lakkot használtam, a legtöbbjét kevertem egy másikkal, plusz fekete akril festéket is igénybe vettem.

Felhasznált lakkok:
Golden Rose Rich Color 52Orly - Glitz & Glamour, Moyra 03, Catrice - Genius In The Bottle, Rimmel - Red Obsession, OPI - Just A Little Rösti At This, Manhattan Rocktopia 3, Moyra 90?, Revlon - Varnished, Essence - 65 Camouflage, Sally Hansen - Ivory Skull


Hogy tetszik?
Ti szeretitek a kalózokat?

16 megjegyzés:

  1. Ez valami gyönyörű, kis remekművek!!
    Hm, kalózos sztori? Nekem Pán Péter meg A Karib-tenger kalózai ugranak be elsőre, a vizes dolgokért nem rajongok, de azért ez nagyon tetszetős mani, hihetetlenül ügyes vagy!!

    VálaszTörlés
  2. Aztamindenit! Nagyon jó lett! :) Még egy kis rumosüveg milyen jól mutatna! :D

    VálaszTörlés
  3. Mesés lett! Nagyon ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
  4. Mint mindig, most is nagyon-nagyon jót alkottál *-* :)

    VálaszTörlés
  5. Mesés lett, hihetetlen a kézügyességed. (-:

    VálaszTörlés
  6. Szerelem első látásra *-* Elképesztően jó lett! :)

    VálaszTörlés
  7. Megért minden "odaülős" percet :) Nagyon harmonikus az arannyal, szuper munka! :)

    VálaszTörlés
  8. Köszi lányok! Örülök, hogy nektek is tetszik :)

    VálaszTörlés
  9. Úú szuper lett, nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés