hétfő, július 14, 2014

Lakkteszt | Barry M - Arabian


Ma az első (és jelen pillanatban egyetlen) Barry M lakkomat mutatom meg, amit nemrég rendeltem a Naillandtől. Az Aquarium kollekció duokróm lakkjai csodaszépek (a glitteresek nem keltették fel az érdeklődésem), de mivel kettő közülük rózsaszín a kék pedig nem elég duokróm szerintem, ezért a zöld Arabian mellett tettem le a voksom. Kicsit féltem, hogy túl "aranyos" lesz, ugyanis megvan a Catrice Genius In The Bottle lakkja is és abban túl sok a bronzos-arany, sokszor furin mutat a bőrszínemmel, nem nagyon szeretem önmagában. De szerencsére szó sincs "aranyos-bronzosságról" (vagyis van benne egy kis arany, de szerencsére csak alig érvényesül). A lakkban 3 fő szín fordul elő a leggyakrabban: olíva zöld, smaragd zöld és kék. Egyszerűen imádom, nem gondoltam, hogy ennyire különleges lesz. Ráadásul nem csak a színe isteni, hanem a felvitel is. Kicsit megint túlzásba estem a képekkel, de egyszerűen nem tudtam leállni a kattintgatással :D




Mondom mit kell róla tudni:
A képeken fekete alaplakk NÉLKÜL, 2!!! rétegben láthatjátok. Igaz az a 2 réteg inkább vastagabb réteg volt, de szerencsére a lakk gyorsan szárad. Az állaga folyékony, így ha vastag réteget viszünk fel akkor vigyázni kell, hogy a lakkozást ne közvetlenül a körömágynál kezdjük hanem beljebb, így nem áztatjuk el az egész körömágyat. Több blogon fekete alapon láttam, gondolom akkor elég az egy réteg is, illetve egy sötétebb, mélyebb tónusú zöldet kapunk, de őszintén megmondva nekem így tetszik 2 rétegben, önmagában. Átlátszó alaplakkot azonban ajánlok hozzá, mert krómos lakk, így az egyenetlenségeket, barázdákat nagyon ki tudja emelni. Fekete alapnál nyilván nincs probléma, mert akkor a fekete lakk megoldja a felület egyenlítést (lusta vagyok, szinte sosem használok alaplakkot, csak ha muszáj :P), de önmagában mindenképpen kell alá valami. Csíkozni csak egy kicsit csíkoz, ez csökkenthető ha felvitelkor a lehető legkevesebb ecsethúzással dolgozunk. Az ecsetét nem szeretem, nem könnyíti meg a munkát, mert kevés lakkot vesz fel, így a hüvelyk ujjamnál kétszer is meríteni kellett a lakkból, hogy vastagabb réteget tudjak felvinni. Nem értem miért nem lehet csak egy picikét lapítani azon az ecseten? Nem mondom, hogy legyen olyan mint a Rimmel lapátecsetei :D de egy picit lehetne szélesebb és lapított. De ez nem csak ennél a márkánál probléma a számomra. Na mindegy is, mert a lakk csodaszép és ez a lényeg. Még a kupakról annyit, hogy nagyon tetszik, hogy halpikkely mintás, ez is sokat dob a kollekció összképén, hangulatán.










Napfényben így szikrázik :)

Arannyal kevert olíva zöld.



Remélem nem bánjátok a sok képet :) Nem tudtam betelni vele :)

Hogy tetszik a lakk? Melyik szépség tetszik a kollekcióból?

7 megjegyzés:

  1. Tényleg vannak képek dögivel :D
    Meglepő, hogy egyáltalán nem csíkos, gyönyörű fénye van!! A színe is tetszik, de azt hiszem, én kénytelen lesz egy diszkrétebb színt választani munkahelyre...
    A Catrice nekem is megvan, úgy érzem magam azzal a lakkal, mint egy sárkány vagy földönkívüli, nagyon bronzos, 10 körmön furcsa is számomra.

    VálaszTörlés
  2. Ez a lakk nekem is megvan, egyszerűen IMÁDOM <3

    VálaszTörlés
  3. nem zökkenőmentes a kapcsolatom a barry m ecsettel, ezért nem rohanok fejvesztve a naillandbe, de egyébként csodás! :)

    VálaszTörlés
  4. Audrey80: Hát én azért látom az apró csíkokat, de egyébként tényleg nem feltűnő. A Catrice sok 10 körmön, ezt már 3. napja hordom, díszítés nélkül és még mindig nem akarom lemosni :D :D
    You You: Csodaszép szerintem is :)
    dyna: :D hát én azt mondom, hogy ezért a látványért megéri megküzdeni vele.
    bubica vucko: Thank you! :)

    VálaszTörlés
  5. Ez egyszerűen gyönyörű!!!!!!

    VálaszTörlés