hétfő, július 23, 2018

Nyomdalemezt terveztem a Bundle Monster-rel

Read it in ENGLISH                                                                                                                                  PR sample

Életem egyik legnagyszerűbb élményéről fogok ma beszámolni nektek. Nem ígérem, hogy rövid lesz, sem hogy túl összeszedett (még mindig nehéz elhinni az egészet).
Ez az én kollab nyomdalemezem története.


 Február elején megkeresett a Bundle Monster (hamarosan Maniology) márka, hogy szeretnék-e kollaborációs nyomdalemezt alkotni velük. Ömmm....még szép, hogy szerettem volna :D
Az utóbbi pár évben egyáltalán nem nyomdáztam, teljesen elveszítettem az érdeklődést, csak a szabadkézi nail artba merültem. Ha nem említi meg az emailben a BM, hogy ha szeretném akkor meg is rajzolhatom a konkrét mintákat, akkor valószínűleg ma nem írnám ezeket a sorokat.
Kaptam pár hetet, hogy dolgozzak, és én bele is merültem a rajzolásba. Mindenképpen olyan mintákat szerettem volna amiket már korábban megfestettem a körmömre, láttam, hogy tetszik nektek, és kellően "Lexás furi". Persze akad pár teljesen új design is amit még nem láttatok eddig.
A mintákat egyszerű kockás papírra rajzoltam (hogy segítse a vonalvezetést, méretezést) először rotringgal, majd a kész mintát áthúztam fekete zselés tollal. Lentebb "work in progress" képeket is mutatok a félig kész mintákkal. Picit nehéz volt úgy dolgozni, hogy lövésem volt mennyire kellene részletezni a mintákat, mennyi az amit még elbír majd lekicsinyítve a nyomdalemez, de szerencsére Alona (a BM digitális designere) rögtön ráérzett a stílusomra, és megszépítette a mintákat ahol kellett.


Nem akarok túl sokat beszélni, mert vagy most állok meg vagy 200 oldalas regényt írok, csak még annyit szeretnék hozzáfűzni az egész "behind the scenes" sztorihoz, hogy az eddigi kollab projektjeim közül ez volt az ahol a legtöbb kreatív szabadságot kaptam, és amit a legjobban magaménak érzek. Gyakorlatilag bármit rajzoltam, bármit kértem, a BM csapata szó nélkül (sőt, inkább bátorító szavakkal és teljes egyetértéssel) teljesített, és ezért nem győzök köszönetet mondani nekik. Hagyták, hogy ez a nyomdalemez (a lehető legminimálisabb - és szükségszerű -  módosításokkal) pont olyan legyen, mint ahogyan azt elképzeltem.

Valószínűleg sokan sejtitek, hogy ez a lemez nem igazán magamnak készült (hiszen a felét már megfestettem, a másik felét pedig bármikor meg tudom), hanem Nektek, akik legalább annyira szeretitek az elborult, furi mintákat amennyire én. Let's stay weird!

-------------------------------------------------------------

A monológom elején említettem, hogy sok mintát már előzőleg megfestett nail art inspirált, ezért úgy gondoltam a nyomdázott (stamped) manikűrök mellé beillesztem a szabadkézi (handpainted) alkotást is.

Mindenkit bátorítanék arra, hogy engedje szabadon a fantáziáját ("think outside of the box"), mert sok "mix and match" lehetőség rejlik ezekben a mintákban. Egymással jól kombinálhatóak.

(Bocsánat a sok angol kifejezésért.)

A lakkok döntő többsége BM márka, ha esetleg valamelyiknek érdekel a neve, akkor nyugodtan keressetek kommentben vagy emailben.


A lemez minősége olyan, mint a többi BM nyomdalemeznek, én könnyen boldogultam vele. Maguk a minták viszonylag aprók, legalább középhaladó nyomdázóknak ajánlanám, illetve azoknak akiknek van egy pici kézügyességük a "kiszínezéshez". Én kivétel nélkül az összes manikűrt "matrica" módszerrel készítettem el.

Ha még mindig nem volt elég belőlem, akkor a Bundle Monster blogján (ITT) olvashattok egy kis kérdezz-feleleket (angolul).

ITT pedig a nyomdalemezt tudjátok megvásárolni.


4 megjegyzés:

  1. Gratulálok Lexa, nagyon megérdemelted ezt a lehetőséget, kívánom, hogy ne ez legyen az utolsó! :) Kicsit viszont sajnálom, hogy ennyire felvitték a BM-nél a postaköltséget, mert elég sokan szeretnék megvenni szerintem.

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok ehhez az "együttműködéshez", a lemez csodás lett, nagyon tetszik! (-: Azt én is sajnálom, hogy sok a postaköltság. \-:

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok! Még mindig csak ámulok és bámulok :D

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok, gyönyörű a lemez! Nagyon szeretném megvenni, de sajnos a horro postaköltség miatt én sem tudom megengedni magamnak. Olyan kár, mert régebben néhányszor rendeltem tőlük, nagyon-nagyon szeretem a BM lemezeket. Nem lehetne megoldani, hogy valamelyik EU webshopban forgalmazzák a lemezeiket? Olyan szívesen vásárolnék még, de ha ez így marad, biztos nem fogok. :/

    VálaszTörlés