szerda, december 16, 2015

Négy ünnepi(es) nail art Cirque Colors lakkokkal


Ma ismét hozok pár manikűrt, amiket a Cirque Colors-tól tesztelésre kapott lakkokkal készítettem. Próbáltam ünnepi hangulatot megütni, volt ahol ez sikerült, volt ahol nem :D
Igazából próbáltam az összes kapott lakkot beépíteni valamelyik nail artba, így 3 színkombinációt hoztam létre. Az első (és egyben kedvenc) nail arthoz egy piros holo, egy ezüst és egy zöld lakk került felhasználásra.


Ennél a candy cane-es nail artnál alapnak az ezüst Reflektort használtam. Fehér helyett szerintem nagyon jó ötlet ezüstöt használni, közel azonos "szín"hatást érünk el vele, de mégis sokkal feltűnőbb, sokkal ünnepibb az egész. Erre festettem fel ecsettel a rézsútos vonalakat a holografikus Madder-rel. A pirosból csak egy réteget használtam, így enyhén az ezüst metálossága is átlátszik rajta.
Már így is nagyon ünnepi hatást érhetünk el, de persze én nem hagyhattam ennyiben a dolgot :D
(A Reflektor-ról és a Madder-ről ITT írtam tesztet.)


Először fehér akril festékkel körvonalaztam minden egyes piros csíkot mindkét oldalról. Ez nem kis feladat volt, főleg mert a körmeim nagyon íveltek, ezért a rézsútos vonalakkal pláne meggyűlt a bajom. Nem is lett túl egyenletes a vonalazás, de normális szemtávolságból persze ez nem látszik.
A Tavern on the Teal-lel (egy fehér akril előfestés után) zöld masnit is festettem két körmömre, szerintem nagyon illik hozzá, bár a masnik is kicsit bénácskák lettek, idejét sem tudom mikor festettem utoljára masnit :D


Nekem nagyon tetszik ez a díszes verzió, de a sima piros csíkos, illetve a fehérrel körvonalazott (masni nélküli) verzió is nagyon jól mutatott.



Ez a következő nail art kicsit kilóg a sorból, már ami az ünnepiességet illeti. Ez elvileg kötött minta lenne (mint pl. EZ), ráadásul a színeket nem is így akartam elrendezni, hanem valamilyen téli/karácsonyi motívumot adjon ki, de aztán rájöttem, hogy nem tudom eléggé apróra megfesteni a szemeket, hogy szépen kiadjon bármilyen mintát, így emellett az egyszerű váltakozó dizájnnál kötöttem ki. Alapnak a Topless in Times Square nude lakkot kentem fel, ezt csíkoztam be vízszintesen sötétbarna akril festékkel, a vonalakat egyenlő közönként bepöttyöztem, majd a pöttyöket összekötöttem. Egész szabályosan nézett ki, de aztán amikor befestettem vörössel (Rouge Rockefeller) és barnával (Glitterati), a sötétbarna vonalakat újra kellett festeni, mert a lakk eléggé elfedte őket, ezt pedig több helyen is elrontottam, úgyhogy nem lett valami precíz.
Ennek ellenére távolról jól nézett ki, tervezem egyébként még ezt a mintát tovább tökéletesíteni, gyakorolni, már le is mentettem pár inspirációs képet.



A harmadik manikűrhöz a kimaradt 3 lakkot használtam fel, amik végül a kedvenc színkombinációmmá váltak. Először felszivacsoztam a középszürke Concrete Jungle-lel és a navy kék Midnight Cowboy-jal egy átmenetet, majd a rosegold Halcyon-nal felfestettem ezt a geometrikus mintát. Sajnos így eléggé takarásban van maga az átmenet, ezért (bár ez a verzió is nagyon tetszett) nekifutottam még egyszer a dolognak.
(A krém lakkokról ITT, a Halcyon-ról pedig ITT olvashattok tesztet.)


Hogy jobban érvényesüljön az átmenet, egy szimpla csillagos "égbolttá" alakítottam át az egyszerű szürke-kék gradient alapot. Ez a verzió is nagyon tetszik, legyen akármennyire is egyszer.



Melyik a tetszik a legjobban e közül a
4 nail art közül (illetve ha az első tovább bontjuk akkor 6 közül)?

9 megjegyzés:

  1. Jaj az a pulóveres mani az gyönyörű!
    Ezek a masnik bénácskák?! Akkor nézd meg milyet festenek a hivatásos műkörmösök... valami katasztrófa! A tiéd imádni való! :)

    VálaszTörlés
  2. Jaj az a pulóveres mani az gyönyörű!
    Ezek a masnik bénácskák?! Akkor nézd meg milyet festenek a hivatásos műkörmösök... valami katasztrófa! A tiéd imádni való! :)

    VálaszTörlés
  3. A masnis és a "takart átmenetes" tetszik a leginkább, csodállak, amiért ilyeneket képes vagy kézzel megfesteni!

    VálaszTörlés
  4. Egyszerűen hihetetlen, hogy azt a pulcsimintát kézzel festetted o.o azt hittem hogy nyomdázott *-* fantasztikusak lettek, le vagyok nyűgözve. *-*

    VálaszTörlés
  5. Ez valami eszméletlen, mindegyik! A pulcsis annyira "cozy", nagyon tetszenek együtt a színek. A csillagos égboltos azokra a matt, csillámos mintás karácsonyfadíszekre emlékeztet. Fantasztikus vagy! :D

    VálaszTörlés
  6. Hűha, az első masnis (fehér vonalas) és az utolsó fantasztikus!!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon tetszik mind, talán a harmadik a kedvencem. :)

    VálaszTörlés
  8. Nálam az első lett a befutó, de persze mindegyik gyönyörű :)

    VálaszTörlés
  9. Csodás manik! :-) Nekem az első tetszik a legjobban! De amúgy ez a Cirque lakkok milyen szépek..Eddig egy kollekciójuk sem villanyozott fel de az a karácsonyi kollekció nekem nagyon ütősnek hat. Kár, hogy most nem fér bele :-) Főleg a rózsaarany és a piros holo...jaj de szépek!

    VálaszTörlés