szerda, október 21, 2015

Bejeweled


A Born Pretty Store-tól kértem tesztelésre ezeket az ovális kagylóhéj (abalone) díszeket. Nem túl gyakran használok ilyesmit, sőt mostanában szegecseket sem, mert annyira elmerültem a freehand világában, úgyhogy felüdülés volt egy kicsit mást csinálni.
5 db díszt kapunk egy szettben, többféle szín és kétféle forma (kör, ovális) közül válogathatunk, én a #1-es számú változatot választottam.


Szerintem nem túlságosan nagyok (elvileg 4x6 mm), viszont ha domború a körmöd (mint nekem), akkor egy picit el fog állni a körömtől, ezért érdemes körberakni valamivel (pl. szegecs vagy díszítőgyöngy). Sajnos nem a legszabályosabb a széle, egy picit recés, vannak rajta kiálló részek, ezen szintén optikailag segíthet az előbb említett körbedíszítés.
Ilyen nagyobb fajta díszeket szerintem csak 1-1 körömre érdemes feltenni, a többit pedig egyszerűen díszíteni. Már írtam sokszor, de azért leírom még egyszer: ha tartósan akarjuk viselni a szegecseket, 3D körömdíszeket, akkor körömragasztóval ragasszuk fel őket (én az Essence körömragasztóját használom, sok van benne, jól ragaszt és ecsetes kiszeretés, ami nagyban megkönnyíti az egész procedúrát). A szegecsekre nem árt fedőlakkot is kenni a végén, mert hamar megkophat a színük, de csak óvatosan, mert pl. az ilyen kaviár gyöngyök nagy részéről viszont leoldja a fedőlakk (a Seche Vite is) az arany festéket (de a szegecsekkel nem nagyon szokott lenni probléma).


Ha megtetszett ez a 3D dísz, akkor ITT megrendelhetitek, használjátok a CSBQ10 kódot 10% kedvezményért. A szállítás ingyenes!





Szoktatok szegecseket vagy ilyen nagyobb díszeket használni?

10 megjegyzés:

  1. Csodálatos, vagány, de mégis nőies *-*

    VálaszTörlés
  2. Wow! Love this green manicure! I´m absolutely impressed!

    VálaszTörlés
  3. Juj nagyon szep!
    En eddig csak követ meg 3D gyümit hasznaltam, de fedőlakkal tapasztottam oda, es minden oke volt..

    VálaszTörlés
  4. De gyönyörű ezzel az átmenettel! Nem szeretem a kiálló díszeket, de a köveket igen, teljesen odavagyok most ezért a maniért!

    VálaszTörlés
  5. Az átmenet nagyon tetszik, a gyűrűsujjadon lévő díszítés az én ízlésemnek picit sok, de a többi tökéletes! :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó ez a mani! Én nem szoktam nagyobb díszeket használni, mert nagyon apró a körmöm és nem áll túl jól rajta. Most milyen fedőlakkot használtál az arany kaviárgyöngyökhöz? Én is azért használom csak nagyon ritkán a kaviár gyöngyöket, mert a fedőlakk leoldja a színűket.

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű, olyan sellős :)

    VálaszTörlés
  8. Óh az az átmenet! <3 De persze a teljes mani is nagyon szép! :)

    VálaszTörlés