kedd, október 27, 2015

Edgy Floral


Még mindig kábult vagyok egy kicsit nail art ügyileg a 31 napos kihívás miatt, ezért mostanában sok a swatch bejegyzés. Tegnap este viszont megint nagy késztetést éreztem, hogy egy bonyolultabb dologba fogjak, így nekiültem, elindítottam az Under the Dome soron következő részét és festegetni kezdtem.
Az alap adott volt, mert éppen az ILNP Mountain View (csak én akarok mindig Mountain Dew-t mondani? :D) volt rajtam, és erre szerettem volna egy virágos, de mégis melankolikus, "sötét" valamit kreálni. Így került a képbe a bivaly/bölény/bika koponya, amit sok képen lehet látni rózsákkal körberajzolva.


Először mindent fehér akril festékkel fel kellett festenem, hogy jól látszódjanak a színek. A koponyát sárgával, barnával árnyékoltam. A szarvakat színezhettem volna világosabb barnára is, mert így sajnos eléggé elveszik a háttérben :S
Többféle virággal, levelekkel vettem körbe a koponyát, illetve a körömágybőr környékét, ezek gyakorlatilag teljesen random készültek, festettem ami eszembe jutott. Végül feketével körvonalaztam is nagyjából, de nem túl precízen, inkább egyfajta vintage hatást szerettem volna elérni.


Nagyon tetszik a végeredmény, pont olyan hatása van, mint amilyet szerettem volna. Ráadásul nem is vett el túl sok időt az életemből, 1 óra alatt elkészült. 






Hogy tetszik nektek?

3 megjegyzés:

  1. Már az instán is leesett az állam tőle, muszáj itt is eldobnom a kalapom, az a koponya...hihetetlen, hogy freehand, annyira jól néz ki!! A Mountain (tényleg a Dew jön a billentyűzetemre könnyebben:D) View meg nagyon jól néz ki. Nincs ilyen sötét lakkom, mert mindig azon parázom, hogy olyan emósan/gothicosan hatna rajtam, de a képeidet elnézve lehet hogy nem is:)

    VálaszTörlés
  2. Mestermű, de az a koponya :) Gyönyörű az alapszín is!

    VálaszTörlés
  3. Tényleg profi lett, gratulálok :)

    VálaszTörlés