szerda, augusztus 26, 2015

Idén utoljára | TROPICAL


Ezt a manikűrt kb. két hete készítettem (egy másik nyárias manival egyetemben), akkor még élt bennem a nyári hangulat. Most már kevésbe, de azért csak nem őrizgetem egy évig őket (meg hát amúgy baromira tetszik mindkettő :D), ezért ezt a trópusi/pálmaleveles manit ma mutatom meg, a másikat pedig pénteken. 
Igazából az egész úgy indult, hogy a Rimmel Tangerine Tent-et AKARTAM használni, magam sem hiszem el, de egyszerűen imádom ezt a színt (pedig nem vagyok egy nagy narancs fan). Aztán gondoltam, hogy jó lenne valami pálmalevél mintát rá, de valami egyedibbet akartam (a téma már eléggé ki van merítve), ezért döntöttem a duokróm Barry M Arabian és a China Glaze Highlight of my Summer mellett, illetve egy leegyszerűsített, kevés részletet tartalmazó levélminta mellett, amihez hasonlót több nail artomban is láthattatok már.


Először fehér akril festékkel kellett megrajzolnom a leveleket, mert a lakkok nem fedtek volna önmagukban. Mindig is féltem az ilyen egymást fedő levelektől, azokat a legnehezebb szerintem megfesteni, de most bevállaltam, és úgy gondolom, hogy nem sikerült rosszul, persze azért ez nem egy túl bonyolult minta. Megpróbáltam minél vékonyabb vonalakkal kontúrozni (fekete akril festék).
Nekem nagyon tetszik a végeredmény, de persze még a duokrómosság (ami a képeken nem nagyon látszik) is rátett az élményre.




Hogy tetszik?

15 megjegyzés:

  1. Az a gyűrű *-* Volt egy ilyen karkötőm, de egy használat után eltört, azóta is bánkódom.... Honnan van?

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikus! Az én monitoromon legalábbis annyira nem élénk narancs, tehát szerintem még ilyenkor simán beválalható. (-: Nekem is nagyon tetszik a gyűrűd is!

    VálaszTörlés
  3. Meseszép! :))) Nagyon jó a színösszeállítás, a nail artodban meg muszáj gyönyörködni mindig.

    VálaszTörlés
  4. Én egy ilyen "leegyszerűsített, kevés részletet tartalmazó levélmintát" valószínűleg egy hét alatt sem tudnék értékelhető módon felpingálni a körmeimre. :D Sajnálom, hogy ez az utolsó, tőled őszi, téli és karácsonyi ihletésű trópusi manikűröket is bármikor nézegetnék, azok is biztos fantasztikusak lennének. :)

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű, meseszép, tökéletes! :)))

    VálaszTörlés
  6. Fantasztikus!! Ez az alap baromi jó, hasonlíthat a PP Citrusára, amiről lecsúsztam.

    VálaszTörlés
  7. Fantasztikus, mint mindig! :)

    VálaszTörlés
  8. Szépséges lett és külön tetszik a képeken a mani, a karmos gyűrű és a kupakon lévő minta hármasa, olyan jól mutatnak együtt :)

    VálaszTörlés