szerda, november 13, 2013

Barokk körmök


Nemrég megérkezett a Born Pretty Store-os rendelésem, vele együtt ez a csodás körömmatrica is. Már akkor beleszerettem amikor Erzsinél megpillantottam, alig tudtam választani a minták közül, de végül ugyanazt vettem meg amit Erzsi is. Most, hogy leteszteltem, azt kell mondjam nem fogok megállni ennél az egy mintánál :D
ITT megkuksizhatjátok őket, most ráadásul akciósak is!



Egyébként nem használok körömmatricákat, ezen kívül nincs egy darab sem, és water decals-al is csak 2 ívvel rendelkezem. De ez a matrica számomra must have volt első pillantásra :D Nem is matrica ez hanem ékszer :D :D Annyira szééép <3 Ráadásul szuperül ragad. Az íven 2 méretben találjuk meg a matricákat, a kisujjamra mondjuk egyiket sem tudnám ráragasztani mert szerintem a legkisebb is lelógna róla, de de így hüvelykujj, gyűrűsujj párosításban szuperül használható. Plusz vannak még a szép matricák mellett szerintem használhatatlan kis félkörök meg pontok, ennek nem sok értelmét látom.
Alapnak a Miss Sporty 470-esét használtam 2 rétegben, ami a kedvenc zöld lakkom. A képeken talán kékesebbnek látszik, de igazából egy csodás mély, fenyőzöld lakkról van szó. Erre pedig egy réteg Essie - As Gold As It Gets arany pelyhes került.
Nekem barokkos beütése van, valószínűleg a sok arany a ludas, de imádom! :D



5 megjegyzés:

  1. nagyon szép ez az essie fedőlakk.
    nekem a matrica személy szerint nem tetszik,túl giccsesnek találom.

    VálaszTörlés
  2. Ez a miss sporty zöld nekem is megvan, volt már vele egy-két kísérletem de ilyen csodás arany topperrel még nem kombináltam :) Ennek legfőbb oka, hogy nincs ilyen csodás arany topperem. Ha lenne valószínűleg mindenre ezt kenném. Ez a matrica nekem kicsit sok... de egyébként szép a manikűr :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett!!!!

    VálaszTörlés
  4. Jujj nekem ez nagyon tetszik!!!!Tuti rendelek ilyen matricát és imádom a zöldes lakkokat is, pláne arannyal!Ez most megint levett a lábamról! :)

    VálaszTörlés
  5. nagyon szép :))) díjat kaptál tőlem! http://lizalakkjai.blogger.hu/2013/11/17/dijat-kaptam-adom

    VálaszTörlés