Helló, Lexa vagyok és rágom a körmöm.
Egészen 14 éves koromig, de ezerrel. Sokszor vérzett, fájt, annyira lerágtam, többször megpróbáltam leszokni róla, de visszaestem. Azonban 8 éve tiszta vagyok.
:D :D ezt muszáj volt. Amúgy tényleg egy függőség (volt számomra), nem vicces :(
Nem tudom, hogy a sok évi körömrágásnak köszönhető-e, de a mai napig törékenyek, gyengék a körmeim.
Épphogy pár mm-t nőttek, oldalt rögtön beszakadtak. Így vagy mindet le kellett vágni megint nagyon rövidre, vagy felemás körömméretekkel közlekedtem.
Már a legelső bejegyzésben írtam, hogy műkörmöm van, és hogy ki fogok még térni rá. Na most jött el az ideje. Amióta csak tudomásom volt a műkörmök létezéséről utáltam őket. A kocka alakút is, a hosszú, hegyes karmokat meg mégjobban. A világért sem akartam volna magamon tudni. Aztán az egyik ismerősöm, akinek műkörme van (olyan karmos...) azt mondta, hogy húzassak rá pár réteg gélt a saját körmömre. Jah, hogy ilyet is lehet? De akkor még mindig visszakoztam, halogattam, na meg persze ott a mizéria, hogy jó körmöst kell keresni, stb...De még ha találtam volna sem tudtam volna nézni, hogy valaki más dolgozik a kezemen, hogy valaki másnak adjak utasításokat, hogy hogyan szeretném, amikor...talán én is meg tudom csinálni.
Vad youtube nézegetésbe kezdtem és jóbarátunk google tanácsait is kikértem, végül megrendeltem a szükséges cuccokat és nekiláttam. Egyenként válogattam össze a hozzávalókat, nem alap körmöscuccot vettem, gondoltam úgy csak biztosabb ha én állítom össze. A lényeg, hogy nekikezdtem és megépítettem életem első körmét. Ez már több mint fél éve volt és azóta is műkörmöm van. Anyának is csináltam már :) Azt hittem majd zavarni fog, vagy húzza a körmöm, de semmi, észre sem veszem. Persze a rövidebb körmöket szeretem, így nincs is nagyon ami húzza. Van, hogy rendesen építem, van, hogy csak a saját körmömre húzok 1 réteg gélt. Ja igen, gél! Az egyszerűbbnek tűnt, úgyhogy gélt használok. Semmi színezettet, csak szimpla átlátszót. Mivel a heti 2-3 körömlakkozásról soha az életben nem mondanék le ezért felesleges lett volna színezettet vagy rózsaszínt stb. venni. Eddig semmi gondom nem volt vele, nem gombásodott be, nem vált le, nem levegősödött. Az acetonos körömlakklemosóval sincs baja (olvastam, hogy az állítólag kicsit oldhatja, de semmi ilyet nem tapasztaltam). Szóval isteni szuper :D Így nem kell aggódnom a beszakadó körmök miatt, szép egyenletes felületre viszem fel a körömlakkot és olyan mint a beton :D Általában 4 hetet simán kibír. Mivel csak vékony réteget használok, ezért a lenövést könnyen hozzá tudom reszelni a saját körmömhöz, így egyáltalán nem látszik a körömlakk alatt.
Imádom! :)
És akkor pár kép. Az első a ma reggeli állapot, 5 hetes. Mivel kedden letudtam a vizsgáimat végre volt időm, hogy ezzel is foglalkozzam, így gyorsan befotóztam, hogy akkor már megejtem ezt a postot.
A mutató meg a középső ujjam körme furán, félre nől, tudom :/ Nem tudok velük mit kezdeni, oldalra húznak :D :D
És ilyen lett pár óra múlva. Most nem építettem, csak lereszelgettem a régi réteget és a saját körmömre húztam 1 réteg gélt. Végül méretre reszeltem.
Mindenesetre senkit sem bátorítok az otthoni körömépítéshez, a megfelelő eszközök nélkül nagyon nagy galibákat lehet csinálni. De ha annó rajz órán nem álltál bukásra gyurmázásból, formázásból, illetve ha érzed magadban a kézügyességet, akkor miért ne? :D
Ti hogy álltok a műkörmökket?
én is rágtam régen a körmöm, de nálam az Avon körömerősítője csodát tett. :)
VálaszTörlésMűkörmöm még sosem volt, nem is lesz, furcsa, mert van műkörmös végzettségem és azért jó lenne magamon is néha-néha gyakorolni, viszont nem szeretném tönkretenni őket, így is a gél lakk nagyon elvékonyította nekem. :( ilyenkor jó, hogy van egy nővérem, akinek nagyon vékony körmei vannak és lehet rajta gyakorolni. :D
Próbáltam én minden körömerősítőt, de sajna nem igazán hatottak. Vagy ha igen, akkor sem volt minden körmöm egyforma erős, és ha már egy betört oldalt akkor a többit is vágni kellett. Így viszont havonta kell csak vele foglalkozom ilyen téren. Egyébként nekem is vékonyítja a gél, meg gondolom a reszelgetés is, de ezt egyenlőre lefogadom.
Törlés