péntek, május 27, 2016

Bundle Monster | Neon Wasteland géllakk kollekció

ENGLISH version

A Bundle Monster legújabb géllakk (UV/LED lámpával köttetős) kollekcióját mutatom be egy kicsit közelebbről. Hat élénk, neonos színből áll a szett.
Tartósságról ugye nem fogok tudni nyilatkozni, de mindegyik géllakkot 2 vékonyabb/normál rétegben kentem fel, meg is lepődtem, hogy pl. a sárgából is tökéletesen elég volt ennyi. Elég régi már az UV lámpám, cső sem volt még benne sosem cserélve, de így is 1 perc alatt megkötött 1-1 réteg. A Bundle Monster egyébként gyárt gél alap és fedőlakkot (fényes, matt) is, mert így teljes a 3 lépcsős procedúra. Ezek a géllakkok leoldhatóak, tehát a géllakk felszín megreszelése után acetonnal leoldható a termék a körömről.


 13 ml van az üvegben, az ecset lapított, de nem túl széles, nagyon könnyű vele dolgozni.
A kis ismertető után pedig lássuk a színeket.


FAIRY FANTASTIC
Imádom ezt a színt, nyáron az egyik kedvenc árnyalatom. A China Glaze Highlight Of My Summer-nek van hasonló árnyalata, de ez a géllakk nyilván sokkal erőteljesebb, és neonosabb, míg a CG lakk halványabb pasztell-neon. Ha sima körömlakkban keresnétek ezt a színt, akkor tudom ajánlani a Flormar Supershine 49-et, szinte 100%-ban megegyezik a színe.



L.E.D. AIRWAVES
Ez a szín is nagyon tetszik, a képeimnél egy picit hidegebb neon sárga.



DANCE-TRONAUTS
Hideg közép lila, a képeim egy picit világosabbnak mutatják, ennél a valóságban kicsit teltebb/sötétebb a színe. Ez a "legsötétebb" és leg-nem-neonosabb (értsd: egyáltalán nem neon :D) a kollekcióból.



ELECTRIC FIELDS
Élénk égkék árnyalat, természetesen ez is nagyon tetszik, mivel kék :D



COSMIC-A-GO-GO
Tradicionális neon narancssárga.



DAISY DUST
Érdekes módon nagyon tetszett magamon ez a - képeimnél élénkebb - hot pink szín.


A géllakkok szettként, és külön-külön is elérhetőek a bundlemonster.com-on, ITT találjátok a közvetlen linket.

A GLITTERFINGERSSS kóddal július 22-éig 10% kedvezménnyel vásárolhattok a Bundle Monsternél (csak teljes árú termékekre vehető igénybe).


Bundle Monster Social Media:
Website: www.bundlemonster.com
Facebook: www.facebook.com/bundlemonster
Twitter: www.twitter.com/bundlemonster
Pinterest: www.pinterest.com/bundlemonster
Instagram: www.instagram.com/bundlemonster
Google+:  plus.google.com/+bundlemonster808
Youtube:  www.youtube.com/user/bundlemonster

4 megjegyzés:

  1. hűűű ezek valami szépségesek *-*

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikusak ezek a színek, nyár-kompatibilis mind, nagyon tetszenek!

    VálaszTörlés
  3. gyönyörűek a körmeid Lexa, nagyon jól áll az összes szín rajta. lehet beszerzem én is ezt a kollekciót. :)

    VálaszTörlés